A valódi, őszinte szerelem… Csodálatos versekben

A legszebb szerelmes verseket jól ismerjük már – gondolnánk.

Nos, talán nem mindet! A Chilében született Neftali Ricardo Reyes Basoalto felvett néven, Pablo Nerudaként publikálta műveit, s 1971-ben Nobel díjat is kapott. 

Számunkra legkedvesebbek szerelmes szonettjei, melyeket Somlyó György fordított le magyarra, aki a XX. század Homéroszának nevezte barátját.

Az említett szonettekből négyet hoztunk ma el nektek.

 

Pablo Neruda: 100​ ​Szerelmes szonett

XLIV. szonett

Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.

Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.

Szeretlek s nem szeretlek, mintha mindig
a boldogság kulcsát s egy ismeretlen
balsors esélyét tartanám kezemben.

Szeretlek hát kétéltű szerelemmel,
ezért szeretlek, mikor nem szeretlek,
s ezért szeretlek, amikor szeretlek.

 

LXVI. szonett

Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak,
s kívánva, nem – kívánni lenne kedvem,
de ha nem várlak is annyira várlak,
hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.

Azért kívánlak csak, mivel kívánlak,
gyűlöllek, s akkor is kegyed esengem,
vakon járni és bámulni utánad,
nem, nem ilyen mértékkel mér szerelmem.

Féktelen fény-özöne januárnak
elemészteni tán szívemre támad
s nyugalmam kulcsát elveszi kegyetlen.

E történekben énrám vár halál csak,
belehalok abba, hogy úgy kívánlak,
mert tűzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.

 

XCII. szonett

Ha meghalok s te nem halsz meg, szerelmem,
szerelmem, ha meghalsz s én nem halok meg,
ne hagyjunk nagy teret a fájdalomnak,
hisz nincs nagyobb tér, mint ahol mi éltünk.

Szemet búzában, homokot homokban,
az idő, kósza víz, lengedező szél,
felkap minket, akár a könnyű pelyhet.
Lehetett volna, hogy sohase látjuk egymást.

E mezőt, ahol egymásra találtunk,
vissza kell adnunk, ó csöpp végtelenség!
De szerelmünk nem ér véget, szerelmem,

és amiképpen nem volt születése,
nem is halhat meg, mint a nagy folyó,
mely csak partjait és ajkait cseréli.

 

XVII. szonett

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,
csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

 

Borítókép: Gustav Klimt – A csók, részlet (olaj, vászon).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük