You are currently viewing Tíz tanulságos történet az emberszeretetről és az empátiáról (is)

Tíz tanulságos történet az emberszeretetről és az empátiáról (is)

  • Olvasási idő:olvasási idő: 5 perc
  • Bejegyzés kategória:#egyésmás / #kult
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Irvin D. Yalom a Stanford Egyetem pszichiáterprofesszora, író, több évtizedes tapasztalatot és terápiás munkát tudhat maga mögött.

Nevével és (írói) munkásságával már évekkel ezelőtt megismerkedtem, amikor is A Schopenhauer-terápia című zseniális kötetének elolvasása után az egyik kedvenc szerzőmmé vált. Azóta több regényét elolvastam; az írói stílusa magával ragad. És nem enged el.

Yalom képes arra, hogy a „száraz” létfilozófiai, pszichológiai kérdéseket – és persze fogalmakat – kifejezetten közérthető módon írja le. Laikusként sem kell attól tartanunk, hogy egy-egy gondolatmenet nehezen válik befogadhatóvá számunkra. A pszichiáter és író regényes formában is maradandót alkot; finom érzékenységgel ír az emberszeretetről, az empátiáról, a toleranciáról és a bölcsességről (is).

Ezúttal a Szerelemhóhér – És más pszichoterápiás történetek című kötetét olvastam el. Yalom tíz olyan páciens történetét meséli el, akik „létfájdalom”-mal küzdöttek. Mindnyájuknál a felszínen „szokványos problémák” mutatkoznak meg: magány, öngyűlölet, túlsúlyosság, depresszió, szerelmi megszállottság, mértéktelen szexuális vágy, migrénes fejfájás. A felszín alatt pedig a szorongás szinte fojtogatóvá válik. A regényben bemutatott karakterek (kezdetben) menekülnek, kapaszkodókat keresnek. Akadnak olyanok is, akik nem hajlandóak beismerni, hogy akadályba ütköztek, az életük nehéz szakaszhoz ért, így segítségre szorulnak. A sorok között többek között szó esik az mértéktelen evésről, a szűnni nem akaró rémálmokról és a haláltól való félelemről.

 

Yalom szerint a pszichoterápiát illetően négy adottság létezik: „a saját halálnak és szeretteink halálának elkerülhetetlensége; a szabadság, amely lehetővé teszi, hogy az életünket úgy éljük, ahogy akarjuk; a végső pillanat magánya; és végül az a tény, hogy az életnek nincs egyértelműen meghatározható értelme.” (9.) Miután ezt kifejti, az olvasónak lehetősége nyílik arra, hogy a tíz hétköznapi ember élettörténetével alaposabban is megismerkedjen, ezáltal voltaképpen részese lesz a terapeuta és a páciens közös munkájának. A kötet hitelességét erősíti a végén található Utószó, melyben a szerző nyolcvanévesen tekint vissza huszonöt évvel ezelőtt befejezett Szerelemhóhér című könyvére.  Újraolvasta és „felkavaró kaland”-ban volt része – pontosan úgy, ahogy az olvasónak.

Ez a sokszínű kötet olyan, mint egy napló és „tanmese gyűjtemény” egyvelege. A szerző kendőzetlen őszinteséggel vall a pszichoterápiás eseteiről, miközben saját terápiás kudarcáról, elfogultságáról, frusztrációiról és a viszontáttétről is kifejti gondolatait. Összességében kijelenthető, a páciensek tanulságos történeteit a szerző egyfajta reménysugárnak szánta. Hiszen ha szembenézünk a félelmeinkkel, pozitív változásokat idézhetünk elő az életünkben. Felelősségvállalással. Őszintén.

„A cselekvés fő mozgatórugója az akarat, a szabadság ennek segítségével születik meg. Úgy vélem, az akaratnak két szintje van: az óhajjal kezdődik és a döntéssel végződik.” (15.)

A kötet a Park Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és a 2018-as kiadásban olvashattam el, dr. Bíró Sándor és Nagy Csilla fordításában.

Eötvös Natália

(kezdőkép: a szerző saját fotója)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?