Napi vers

,,Nevetik a régi gondot
a gondtalan unokák.
S csipegetik a kalácsból
a nagy szemű mazsolát”  

Gazdag Erzsi: Szűk esztendő, bő esztendő

Szegény ember volt az Év.
Volt tizenkét gyereke:
kilenc fia, három lánya.
S szűken volt a kenyere.

Elunták a koplalást.
Így szólt egy nap Január:
– Legidősebb fia vagyok,
rám férne a munka már!

Könnye hullt az Esztendőnek.
(Mit tehetett egyebet?)
A maradék rozslángjából
sütött egy kis kenyeret.

Hóból subát szabatott.
Bocskort jégből varrt neki.
Búcsúzáskor gyönggyé fagytak
szakállán könnyei.

Alighogy a kilincs csattant,
s megzörrent a rozzant zár,
apja elé lépett fia,
a második, Február.

– Eresszen el édesapám
a világba engem is!
Megkeresem a magamét
ezután már magam is.

Ez is elment.  Kulacsába
patakvizet merített.
S a hátára egy kis vékony
hókabátot terített.

Márciuson volt a sor már,
a mosolygós kamaszon.
Úgy szökött el, búcsú nélkül
egyik esős hajnalon.

Április csak fütyörészett,
hetyke szóval feleselt.
Mindent fitymált, lebecsmérelt,
lekicsinyelt, kevesellt.

– Édes fiam – szólt az apja.
– Szűk neked a mi házunk.
Elmehetsz, ha kedved tartja,
míg visszajössz, megvárunk.

Május arca irult-pirult.
– Én is mennék, jó apám!
Aranyhaját szél borzolta,
úgy ment Április után.

Június sírt, sóhajtozott.
Kék szemében bánat ült.
Nem mert szólni az apjának,
a szobába menekült.

– Lányom, lányom, gyenge lányom,
te is elhagysz, érzem én.
Menj, tán vár a jószerencse
túl a házunk küszöbén!

– Nem szívesen megyek én el,
de egyebet mit tegyek?
Mért fogyasszam a keveset,
a falatka kenyeret?

Július is búcsút intett.
Augusztus is messze jár.
Szegény Év csak egyre vénül.
Keze reszket, feje fáj.

Elhagyják a gyerekei.
Szeptember is útra kelt.
Három fia otthon van még.
Többi új otthonra lelt.

Titokban már azt reméli:
– Ez a három megmarad.
De egy napon gondol egyet
Október is, s elszalad.

Utána fut a November.
December is menekül.
Vénségére az Esztendő
maga maradt, egyedül.

Ám egy napon ajtó zörren.
Ismerős hang beköszön.
Legidősebb fia jött meg,
s vele jött a friss öröm.

Sorra jönnek, sorra mennek
fiai és lányai.
Látogatják unokái,
a hónapok napjai.

Nevetik a régi gondot
a gondtalan unokák.
S csipegetik a kalácsból
a nagy szemű mazsolát.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.