Napi vers

“Sötétség ült a városra,
benne száz év minden mocska.
Felkavartak számító álnokok”

Haász János: Nyolcvanegyedik 

A Duna-part alsó lépcsőjén ültem,
nem kicsit rémülten,
hogy itt egy időben – – – tudjuk jól.
És akkor a budai partokról,

vagy inkább a hegynek mondott
spanyolfalnak is jó dombok
takarásából,
ahogy az éjszakai buszokon a mámor,

egyszer csak felbuggyant a vaksötét.

Láttuk-e? Láthattuk-e jöttét?
Lehet-e az ilyet látni?
Felkészülni, reagálni?

Büdös volt, nyirkos és otromba,
mint egy várostromba
belefáradt, de még támadó sereg.
Iszamós vértavakról álmodók.

Sötétség ült a városra,
benne száz év minden mocska.
Felkavartak számító álnokok

mindenféle világvége
előtti időben és térben éppen
megfelelő mérget és szitkot,
szétszórva itt-ott.

Se a dinnye, se a héja—
nem úszik el a múlt se itt,
csak az örök eső veri
tóvá torpant folyónk
nyolcvanéves habjait.

Belelépni kétszer, százszor,
végtelenszer is lehet,
a vihar ott jön a dombokról,
riasztók már a fellegek.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük