Napi vers

,,Végül azért hagylak el, hogy ne az oltárnál kelljen,
ott azt hinnénk, én is, hogy csak viccelek,
nem hinnénk nekem.”

Kemény Zsófi: Nyílt láng használata

Az otthoni, vagyis az igazi karácsonyfáink
évről évre egyre kisebbek, pedig nem növök már.
De legalább vettünk szőnyeget a konyhába
a szüleimmel, akiket annyira tisztelsz.

Így már nem fázik a lábam reggelente,
mikor a kőre lerakva reggelizem.
Közéd és közém is lerakhattunk volna egy ilyen szőnyeget,
hogy ne fázzon a gyomrunk, mikor egymáséra lépünk
a hideg lábunkkal.

Tudod jól, hogy neked szólt, mikor a kutyát megöleltem,
és mikor egyedül maradtam advent második vasárnapján,
és nem gyújtottam meg a második gyertyát,
az is neked szólt, bár lehet, hogy egyszerűen csak irigyeltem.
Irigyeltem a gyertyát, mert én akartam meggyulladni.

Ma ne találkozzunk. Az évnek ezen a napján
egy másik boldogság emlékétől szenvedek,
hiába vagy rám dühös ezért.

Már nem beszélek. Vitatkozol magaddal helyettem is,
te úgyis jobban tudod, hogy hazudok, mint én,
és ha dönteni kell, akkor is dönts inkább te,
mert te az én javamra fogsz dönteni,
mint ahogy én a tiédre, amikor éppen veled képzelem el.

Ez nem gondatlanságból elkövetett emberölés,
ez sima egyszerű ‒ mondod, amire felkapom a fejem.
Persze, te nagyon szereted magadban azt,
amiért én el foglak hagyni.
Én önző vagyok, te narcisztikus.

Nem múlik el a csuklás, ha hátrafele iszol.
Nem tüsszentesz, ha a napba nézel.
Nem kezdesz pisilni, ha s betűs szavakat mondok.
Már tudod persze te is.
Már meg is írtam neked ezeket.
Csak még másnak címeztem.

Végül azért hagylak el, hogy ne az oltárnál kelljen,
ott azt hinnénk, én is, hogy csak viccelek,
nem hinnénk nekem.

A tetőteraszon nő a gaz és foltokban áll a hó,
mire egyedül maradok, és próbálom elsiratni,
de még nem fáj eléggé.

Elindulok lefelé.
Aztán megdermedek, mikor a lépcsőházban
pont egy lépés közben elmegy a villany.
Hirtelen elfelejtettelek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük