Napi vers

“Ó lágy eső s te csend csodája,
uralkodj fáradt lelkemen,
jöjj esős, csendes sejtelem.” 

Kosztolányi Dezső: Esik az eső

A lomb elernyed,
künn a sövény mentén a víz világol;
a könnyű zápor
vesszőzi az erdőt s a kertet.

A kerítésen alvó, szürke ég.
A zöld zsalu a vízben tükröződik.
Alig hallhatni a vihar neszét,
s hull-hull a lombról szerteszét,
egész a földig
zokogva síró szürkeség.

Hét óra. Az ég szelíd arany.
A táj a ködbe olvad szótalan.
A csönd remeg, most minden hallgat,
a rozsda-szín kert nyugovóra tér,
a búcsúfényben még kigyúl egy ablak. . .
S az Isten éje jő, a néma éj.
Ó lágy eső s te csend csodája,
uralkodj fáradt lelkemen,
jöjj esős, csendes sejtelem.

Minden békítő feledés.
Minden mély, álmos éjbe vész.
Már a sötét erdő se fél.
És én kinézek s hallgatom a csendet,
és elpihen a szenvedély,
és bámulok, akár egy néma gyermek.. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük