Napi vers

“Magam szenvedjek érte büntetést!
És szenvedek, kebeledtől eltépve,
Mert a mennyből, mely ellen vétkezém,
Önakarat önkénytesen száműze.”

Madách Imre: Önvád

Én voltam a hibás magam, leány !
Téged ne nyomjon semmi szemrehányás !
Könnyelműen csupán én téptem el
Az édes rózsaláncot köztünk, nem más.
 
Magam szenvedjek érte büntetést!
És szenvedek, kebeledtől eltépve,
Mert a mennyből, mely ellen vétkezém,
Önakarat önkénytesen száműze.
 
Óh drága hölgy ! álbüszkeségből mért
Nem hallgattam keblemnek jobb szavára,
Bizalmasan és megbocsátva hűn
Tőled kérvén írt szívemnek bajára?
 
Mért hallgatám meg suttogásukat
A közbenjárók vészes seregének
Kik két szív közt akként tolonganak,
Mint nap s föld közt gyászfellegi az éjnek,
 
S táplálják a vak szörnyet gondosan,
Mely önkeblén pusztít, a félreértést,
Míg egy bizalmas szó, egy pillantás
Elvégzett volna köztünk minden kérdést.
 
Nem ferdült volna tiszta érzetünk
Hideg számítás ronda alkujává;
Nem volnék mint száműzött Ádám most,
Kinek az Édent önkeze bezárá.
 
Mit adhatsz még, mit adhatsz most nekem ?
Nem hozhatsz vissza egy sugárt a multból.
Adj hát egy könnyet útitársamul,
Hogy álmodjam rólad s elmult napokról.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük