“Játék ez, dehogy szerelem!
Kihűlt éveim útitársa,
engedd most, hogy szegény fejem
belemerítsem holdsugárba”
Szergej Jeszenyin: Micsoda éj
Micsoda éj! Nem alhatom.
Teliholdkor szökik az álom.
Még őrzöm és kuporgatom
maradék kincsem: ifjuságom.
Játék ez, dehogy szerelem!
Kihűlt éveim útitársa,
engedd most, hogy szegény fejem
belemerítsem holdsugárba;
mutasson kínzott arcomon
irgalmatlan, kemény redőket.
Nem ábrándít ki, jól tudom:
sosem szerettél, én se téged.
Szeretni csak egyszer lehet,
s nekem idegen vagy te régen.
Hársak hiába intenek
térdig hóban, talpig fehérben.
Hiszen tudod, s én is tudom:
a kékes téli holdsugárban
nem virág porzik águkon –
halottan állnak, zúzmarásan.
Dobáltad kincseid te is
másoknak, s én is mást szerettem.
Játsszuk tovább – mindegy ugyis –
az olcsó szenvedélyt mi ketten.
Hát csak hazudj, s ölelj nagyon,
hamis tüzedtől hadd remegjek.
Kék májusról hadd álmodom,
s arról, akit sosem felejtek.
