Napi vers

“az emberiség kit ölel magához,
védelmezőn kit karol át,
s ki az, kit eltaszítva átkoz,
mint menekülő gyilkosát” 

Váci Mihály: Két szívdobbanás

Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni,
ki emeli fel ránk fejét
bátran, velünk nevetve és mi
kinek szorítsuk meg kezét;

kinek hajlik hozzánk a válla,
ha feszíteni kell az izmokat,
míg – mint gyermeki indulat, –
átjár melegen a munka láza;

ki harcol a mi fegyverünkkel,
ki az, ki szerszámot emel,
ki jön, ha hívják nyílt tenyérrel,
s ki közeleg dugott ökleivel;

az emberiség kit ölel magához,
védelmezőn kit karol át,
s ki az, kit eltaszítva átkoz,
mint menekülő gyilkosát.

Összegyűjt ez a karolás itt
s elválaszt: -tudjuk már e bolygón
kit kell szeretni forrón,
s kit kell gyűlölni mindhalálig.

Szívünk nem bénítja sok kusza érzés,
benne szánalom s gyáva düh nem él:
bizonytalan és vívódó verését
megnyugtatta két tiszta szenvedély:

a szeretet árasztja szét,
s összemarkolva gyűlölet dobálja,
így lüktet már szívünk e két
legemberibb érzelem ritmusára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük