Napi vers

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.” 

Varró Dániel: [De mit vesződöm én…]

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szógégénkbe hátrál, akár egy pici rák.

Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük