Az agyszívó bogár esete

Nem félek a pókoktól.

A giliszták sem hozzák rám a frászt, sőt, simán ki is mentem mindet eső után a pocsolyákból.

Azonban – és ezt nem tagadom – sikítófrászt kapok a poloskától meg a darázstól. Télen az előbbi kerget az őrületbe, ha beszabadul a lakásba, nyáron az utóbbi késztet veszett csapkodásra.

Láttatok már nőt az utcán, látszólag indokolatlanul

ide-oda ugrálni, hajlongani, csapkodni?

Ha igen,

na, az én lehettem.

Eszméletlen figurákat tudok rögtönözni bárhol, bármikor.

Nálunk az ablak ilyenkor, melegben is folyamatosan csukva van, nehogy már betévedjen egy horror-darázs! Persze a párom sutyiban kinyitja.

Tegnap is ez történt.

Így eshetett meg, hogy békés kávázgatásom közben jellegzetes zümmögésre lettem figyelmes a függöny mögött. Megmerevedtem, aztán csapot-papot, forró kávét otthagyva, sikítva rohantam a szobába:

– Csináljmárvalamit! Bejöttegyrohadtdaráááázs!
– Dehogy jött! – válaszolta vérlázítóan nyugodtan a kedvesem.
– Debejöööött! Mostazonnaltüntesdel!

Addig toporogtam, kénytelen volt kimenni. Szorosan a nyomában haladtam. Hallottam a zümmögést. Visszaiszkoltam a szobába. Onnan rikácsoltam ki:

– Megvanmár? Kidobtad?
– Ne hisztizz már! – lépett be a ,,darázsfogó”, kezében a döggel.
– És, mi volt az? Darázs?
– Nem, képzeld el egy brutál nagy agyszívó bogár! De nyugodj meg – mutatta felém párom a legyet, amit lecsapott:

nálunk éhen halt!

K.O.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.