Egy délután a kínpadon – avagy hogyan izzadtam ki 200 kalóriát

Mondhatnám, hogy ez egy anyukás cikk lesz. Vagy mondhatnám azt is, hogy ez egy gyúrós cikk lesz.

De inkább nem lesz semelyik sem.

Méghozzá azért, mert ez inkább egy paródia lesz. Vagy tragikomédia? Még nem döntöttem el.

Az egész dolog úgy kezdődött, hogy másfél év után úgy döntöttem, jár nekem az a fenemód divatosan hangzó #énidő. Tehát némi – fél éves – testi és lelki készülődés után vettem a fáradságot az erőt, és elindultam az edzőterem felé.

Igaz, kissé késésben vagyok a „beachbody” tökéletesítéséhez, de sosem késő elkezdeni, ugye. Főleg akkor nem, amikor a tükörbe nézve azt konstatálja az ember lánya, hogy úgy fest, mint egy telesz@rt búvárruha. Egy különösen megkeseredett napján.

Szóval, irány a terem.

Igen, immár hétágra süt a nap, de annyira még nem vagyok gyorsreagálású habtest, hogy a ridikült és a melós cókmókot ledobjam a szabadtéri rekortán mellé azzal a felkiáltással, hogy „ha elveszi valaki, én majd jól elkapom a galádot”. Úgyhogy marad a fedett tér.

Annyit le kell szögeznem, hogy amit a haza megkövetelt, azt megtettem.

Az, hogy ezt az eredményt miképp értem el, már más kérdés. Sorolom az állapotokat, amelyeken keresztül haladtam:

Szépen lenyújtok. Profi vagyok, emlékszem én a legutóbbi izomgörcsre, meg aztán nem szabad türelmetlenkedni…

… még akkor sem, ha ez a legerősebb tulajdonságom.

Akkor most – cca. 2 perc „nyújtás” után – sétálok egy kicsit, és szééép lassan kocogok egy pár kilométert. Nem kell erőltetni, ez itt nem az ultrabalaton.

Jé, már kocogok is! Legalább 10 perce. Igaz nem esik jól, de egyelőre rosszul se.

 

12. perc. Mégis rosszul esik.

15. perc. Ki az anyám adta azt a zseniális ötletet, hogy nekem futnom kell egyáltalán ma?

18. perc. Lehet, hogy elégett a tüdőm.

És remélem senki nem hallja, de sípol is.

20. perc. Vajon ciki, ha sírva összeesek?

25. perc. Marha nagy ez a kijelző, persze hogy mindig azt nézem!

26. perc. Ne nézd azt a rohadt kijelzőt!

30. perc. Vajon ciki, ha elhányom magam? Nem nagyon, csak szolidan.

31. perc. Szánalmas, de a két és fél éves gyerekem gyorsabb százon mint én.

Akkor is lefutom!

És akkor most összegzem a történteket: 34 perc. 3,5 km. Rákvörös fej. Két lábon (nem két lábon, hanem kettő darab) kihordott szívroham, és 233 elégetett kalória.

233.

Nyavalyás.

Kalória.

Hogy is szokták mondani az okosok? Ja, megvan. „Innen szép nyerni.”

Meg valami olyasmit is hallottam, hogy „ami nem öl meg, az megerősít”.

Amen.

Eve

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.