Falusi idill

Kis vidéki faluban pihentünk, öreg parasztházas, csendes nyugalomban. A család többi része elvonult apa-fia programra, csak másnap voltak várhatóak.

Maratoni olvasást terveztem be a napon, fürdőruhában, mindenféle pózban, hogy szép egyenletesen süljek meg saját izzadságomban. Dögletes meleg volt.

Találtam is egy kinyitható napozó ágyat, amire egy bizonyos módon lehet lefeküdni, hogy össze ne omoljon: nagyjából egyszerre kellett megterhelni mindkét kézzel és lábbal a négy sarkán, majd óvatosan ráereszkedni. Ez hasra fekvési szándékkal gyerekjáték, a hanyatt fekvést viszont nagyon melós volt megoldani rajta.

Szépen sülögetve olvastam, hanyatt, amikor megzörrent a bozótos a szomszéd üres telken, nem is foglalkoztam vele. Sajnos azonban elhangzott egy pici szisszenés.

Erre már azért felkaptam a fejem: „Hogymia…?” és szép óvatosan körülnéztem a könyv felett. Egy marha nagy gyöngyvirágcserje közepében kapucnis!!! alakot véltem felfedezni.

Majdnem elröhögtem magam, hogy ennyire ingerszegény a környezet, hogy pont engem kukkol az istenadta, de tovább sasoltam mit művel. Hangyabolyra tippeltem, mert helyben futott és erősen zizegtette a bokrot.

Leplezetlenül bámulni kezdtem, majd a

„Nincs meleged, Angyalom?”

kérdés feltevése után, az embermagas csalánosba arccal beforduló figura sikolyokkal tarkított terepfutásán annyira röhögtem, hogy összeomlott alattam a napágy.

Legéndi Adrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük