You are currently viewing Ha fiatalkorunkban lettek volna BEAUTY videók, akkor ilyeneket mondtak volna

Ha fiatalkorunkban lettek volna BEAUTY videók, akkor ilyeneket mondtak volna

Ez nem ér! Egész egyszerűen nem ér, hogy míg mi annak idején sután, rutintalanságunk minden bénaságával próbáltuk nem nagyon szétkenni a vastag, csillogó kék (vagy szénfekete) szemceruzát, addig a mai fiatalok úgy néznek ki, mint akiknek 16 éves korukra magánsminkesük van otthon!

Mert régebben, kérem szépen, ez nem így volt! Nekünk még nem állt rendelkezésünkre az internet teljes tartalma, ezer meg ezer sminkvideóval és segítő cikkel, információval…

Mi még keményen megküzdöttünk azért, hogy

mind olyan cikin nézzünk ki!

Megvoltak a magunk trükkjei, amiket egymástól ellesve próbálgattunk, miközben már egy elmaszatolt szemfestéstől, vagy szakadt farmertől is iszonyú vonzónak éreztük magunkat.

De mi lett volna, ha annak idején, mondjuk jó húsz éve is léteztek volna internetes videók?

Miket tanácsoltunk volna egymásnak, a tuti menő megjelenés érdekében?

Lássuk csak: 

 

Tusolj legalább fél órát, aztán fújd be magad dezodorral, de rendesen!

Lehetőleg Impulse dezodort használj: a vörös csíkos, vagy a kék mintás Incognito szuper választás bárkinek! A fiúdnak a Denim vagy a Malizia valamelyik illata lesz a legnyerőbb.

 

Vágd le elöl a hajad, és állítsd hajszálvékony csepp-alakba a homlokod felett!

Fújd be alaposan extra-erős hajlakkal (ez is mindenképp legyen illatosított). A végeredmény akkor jó, ha a függőlegesen felálló peremet megkopogtatod, és meg se rezdül.

 

A füledben legyen fülbevaló, de lehetőleg legalább az egyik oldalon vagy hat, egymás mellett.

Ha ez megvan, a másik oldalon elég az az egy luk is, amit eredetileg, még kiskorodban belőttek. Aranyat semmiképp ne használj, jobb az ezüst vagy leginkább a bármilyen bizsu. Nem baj, ha nem illenek össze! Tehetsz rájuk láncokat és felhasználhatsz otthon talált dolgokat, például pár biztosítótűt is!

 

Szempillaspirál nélkül el ne menj otthonról!

A legjobban akkor érvényesül, ha a szemedet előtte körberajzolod fekete szemceruzával, és ezt követően legalább három rétegben viszed fel a spirált, ami a fekete mellett lehet színes, élénk kék vagy zöld is! Tanuld meg ezt a kifejezést: ,,pókláb-pillák”. Ma ez a legszebb technika, kis gyakorlással neked is sikerülni fog!

 

Fekete szemceruza helyett használhatsz fehéret vagy kéket is.

A fehér szemceruza szigorúan csak a felső szemhéj kihúzására szolgál, és itt használd jó vastagon! Nem baj, ha ettől úgy nézel ki, mint egy vörös szemű nyúl: ilyen hatása kell, hogy legyen!

 

Égszínkék szemceruza

A kék szemceruza már használható a szemed körül körben is, sőt, elég, ha csak alulról húzod ki vele a szemed. Ez ad majd egy bájos, ,,tegnap nagyot buliztam” hatást a tekintetednek.

 

Fehér a bőröd?

Akkor kötelező a sötétvörös-fekete közötti skáláról rúzst választanod! Ha egy nyeszlett vámpírnak nézel ki a végén, akkor eltaláltad a színt.

 

Ha nincs bakancsod, szerezz be egyet!

Egy fémbetétes, fekete (esetleg világosbarna), magasszárú bakancs bármihez tökéletesen passzol: hordhatod farmerhez, miniszoknyához vagy akár csipkés hosszú szoknyához is. Vagy tényleg, bármihez a világon! Ha ki akarod maxolni a hatást, dobj rá egy kötött lábmelegítőt, nyáron is. A lábmelegítő amúgy is jó dolog, hiszen sportcipővel is hordhatod.

 

Ha napszemüveg, akkor a formája legyen kerek!

Viszont a színekben már tobzódhatsz: a sötétbarnától a tükrös-kéken át a sárgáig lehetőségek tárháza vár.

 

A farmerdzseki kötelező elem.

Nincs az a ruhatár, amiből hiányozhat! Legyél fiú vagy lány, farmerkabátodnak lennie kell – és télen-nyáron hordanod is kell. Ha már végképp leszakadt rólad, helyette szóba jöhet egy szép, fényes-suhogós bomberdzseki (vastag fém cipzárral), vagy egy bélelt, piros-fekete kockás, hosszú flaneling is (természetesen szőrös kapucnival)!

 

A szemöldököd se hanyagold el!

Itt két lehetőséged van. Vagy kiszeded nagyon vékony csíkra, vagy fekete szemceruzával határozottabbá vastagítod. Amitől anyukád nem akar kiengedni az utcára, az a jobb.

 

Ha van egy pólód, vágd le haspólónak.

Ha atlétád van, azt is.

 

Alacsony derekú nadrágot válassz!

A nadrág dereka sose legyen magasabb, mint amiből egy sima előrehajoláskor félig kilátszik a feneked. Különben nem jó a szabása.

 

Ha nadrágot választasz:

Legyen legalább egy darab kockás és egy (combján szépen végighasogatott) kék farmered is.

Nadrágból ha lehet, trapézszabásút hordj! Akkor is, ha olyan alacsony vagy, mint a fene.

 

Baseball sapka

Ha sportos vagy, azt egyértelműen jelezheted baseball sapka folyamatos hordásával. Főleg fiúknak ajánlott, de lányok is hordhatják, csak nehéz rátenni a keményre zselézett hajra. Szépen hajlítsd be, hogy félkörbe kunkorodjon az eleje, úgy lesz jó! 

 

Pata-cipők: must have!

Szükséged lesz egy magastalpú cipőre. Lehet zárt, vagy elöl nyitott, a lényeg, hogy menő, pata-szerű hatást érjen el.

 

Ékszerek

A csuklódat legalább 20 cm vastagon be kell fedjék a karkötők. Nyugi, nem kell igazi karkötőknek lenniük, lehetnek bőrszíjak, kézzel csomózott pántok vagy összetekert kendők is. A nyakadon szintén, szorosan kendőt kell hordj, vagy tekerj ide is bőrszíjat! Csomózd meg, le ne vedd soha! Ha ezt kevésnek érzed, aggathatsz rá fém medálokat is.

 

Körmök

A körmöd legyen fekete, fehér, csillámos, vagy gyöngyházas: bármit választhatsz, neon-rikító lakkot is!

 

Mintás harisnyák

Ha szoknyát vagy rövidnadrágot hordasz, húzhatsz alá mintás harisnyát is, hogy fokozd a hatást. Bármihez jól áll és minden alkalomhoz passzol.

 

A végső simítás, mielőtt kilépsz az ajtón

Ha találsz otthon, a fiókban Oriflame vagy Avon illatmintát, végső simításként abból is tehetsz pár cseppet magadra, és voilá! – kész is vagy!

 

Nos, van, ami ismerős?

Nektek vajon milyen tanácsot adtak volna annak idején?

Kárpáti Kata

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?