Polos, a rettegett

Mindannyiunknak van valami az életben, ami zsigeri félelmet vált ki belőlünk.

Valakinek a pók, valakinek a levelibéka, egyesek pedig rettegnek a porcicától (komolyan, ne röhögj).

Belőlem pedig – egészen meglepő módon – szinte semmilyen élő organizmus nem képes kiváltani a csontig hatoló rémületet. Ja, de. Egyvalami mégis. A büdösbogár. Vagy becsületes (kizárt, hogy az) nevén közönséges Polos.
Nem Poloska, hanem Polos. Mert utálja, ha becézik.

És most biztos somolyogsz, de igazam van.

Szóval azt mondják, szembe kell néznünk a félelmeinkkel. Esküszöm, megtettem. Szültem egy gyereket. Életben tartottam. Volt öt darab szájsebészeti beavatkozásom. Leérettségiztem matekból.

De amikor ez az iszonyatosan visszataszító, haszontalan, rémületes Polos a legváratlanabb pillanatokban megjelenik, én bizony nem nézek szembe vele. De nem ám. Felállok csendben és marha gyorsan kihátrálok a helyiségből. És lehet, hogy még a fentebb említett gyermeket is ott hagyom a szobában.

Csak úgy, gondolkodás nélkül.

És tudjátok, én igazán mindent megtettem; olyan szörnyetegekkel is megküzdöttem már, mint a légyölő pókszázlábú. Na az se kutya, de legalább nem repül!

A Polos viszont igen. Néz, fókuszál, és repül. Neked. Rád.

Szóval, nézzen szembe mindenki a félelmeivel, de én bizony beszari vagyok.

Úgyhogy ha a Polos jön, én megyek. És ez így lesz, míg világ a világ.

Eve

 

photo credit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.