„Most mit görcsölsz? Nincs olyan, hogy randiátok, olyan meg pláne nincs, hogy elsőrandiátok.”

Szabolcs még folytatta, hogy sőt, szerinte olyan sincs, hogy első randi, mire először találkozol egy lánnyal, már hetek óta cseteltek, a Facebookon láttad az összes fröccsteraszos bejelentkezését, barátnős szelfijét, elcseszett konyhai kísérletezéseit, tudod a horoszkópját, tudsz arról, mit csinál az apuka, az anyuka, a tesó és az ex.

Főleg arról tudsz, hogy az mit csinál, mit csinált és mit nem csinált. Még arra is volt elmélete, hogy milyen ex-emlegetési gyakoriság esetén kell gyorsan lelépni, mert a csaj annyira nincs túl rajta, hogy az még a jobbik eset, ha csak bosszúszexre kellesz neki.

A randiátok viszont marhaság, jelentette ki, nincs olyan, hogy valakinek minden randevúja balul süljön el.

Pedig hát itt vagyok én, a két lábon járó bizonyítéka annak, hogy de van. És tényleg főleg az első randevúkon szokott lesújtani.

A többinek amúgy ma már nincs is jelentősége. Amikor fiatalok voltunk, még volt. Az első randin kezét fogni, harmadikon megcsókolni, ötödiken ágyba vinni, jó esetben. Szóval akkor még volt tétje, volt kifutása időben, nem úgy, mint most, harminc fölött. 

A randevú ma már nem más, mint az első szex előtti előjáték első állomása, ezért ma már az első randevú az egyetlen randevú, ami utána van, azok már csak találkozások, mondtam egyszer, és Szabolcs kivételesen nem hülyézett le.

Mondjuk maguk a randik viszont elég okot adtak arra, hogy ezt tegye.

Az elmúlt három évben, mióta egyedül vagyok, mintha átok ülne rajtam. Az első lány, akivel egy házibulin ismerkedtem meg, egy hét csetelés után eljött randevúzni, „sörfesztivál? kérdés, apafej?”, ezt válaszolta, meg sok emojit.

Aztán amikor beletöltöttem egy bajor sörfőzde éves termelését, két csókolózás között megemlítette, hogy csatlakozna hozzánk két srác is. Jó ötletnek tűnt, amíg ki nem derült, hogy az egyik a fiúja. Vagy volt fiúja. Éppen szakításban vagy békülésben voltak, erről nem sikerült pontosan meggyőződnöm.

Aztán volt az a lány, akinek macskái voltak, ami nem lett volna baj a lány előtt természetesen titokban tartott macskaszőr-allergiám ellenére se. Kivéve, ha nem egy olyan állatbarát helyre megyünk, ahová mindenki magával viheti a kis kedvencét.

Szerencsére csak enyhe allergiás rohamot kaptam, a mentőket tulajdonképpen kár is volt kihívni, bár annak a kis friss oxigénnek és intravénás antihisztaminnak azért tudtam örülni.

Aztán volt, amikor egy lányhoz hamarabb érkeztem, mert egy francia filmben azt láttam, hogy ha félórával előbb jössz, még zuhanyzik, és szerencsés esetben a vacsorát kihagyva egyből jöhet a szex.

Ő viszont félórával korábban még nem volt otthon, csak a házibulizó lakótársai, így amikor hazaért, én már a másik házigazda jókora hányásfoltját tisztogathattam a zakómról.

Volt az állatorvoslány, akit a belvárosi disznótorosba vittem – egyszerűen nem értem, miért nem Central Porknak hívják azt a helyet –, vagyis vittem volna, ha nem akad ki, hogy állatokat eszem. De komolyan, hitte volna bárki, hogy egy állatorvos lesz vegetáriánus?

Volt randevú, amire egy munkahelyi kiküldetésből hazaesve érkeztem meg, sajnos az uniós pénzből épült sertéshizlaldák ellenőrzésének aromatikus utóhatását nem tudtam ellensúlyozni az egy autópálya-benzinkúton vett légfrissítőkkel.

Egy pályakezdő énektanárnőként dolgozó lányt koncertre hívtam, Vad Fruttik-pólóban érkezett, én meg gyűrögettem a rigai szimfonikusok hangversenyére vett jegyeimet izzadt tenyérrel.

A randiátok létét igazoló történeteket hosszan tudtam sorolni, de Szabolcsot nem tudtam meggyőzni. Azt mondta, a következő első randira személyesen készít fel, és akkor az lesz, hogy jó lesz. Az jó lesz, mondtam, aztán röhögtünk, és ittunk még egy sört.

„Nincs olyan, hogy randiátok, nincs olyan, hogy randiátok”, mantráztam a szavait, amikor elindultam erre a randevúra.

Mindent megterveztünk. Két hete ismerem a lányt, az uszodában találkoztunk, ahová nővéremék gyerekéért mentem. Szabolcs végigpörgette a lány idővonalát a Facebookon, egy volt csaja miatt még közös ismerősük is van – mondjuk szerintem ő egy amazonasi törzsben is találna valakit, akinek a valakijével kavart –, felkészültünk mindenből, amit szeret és amit nem.

Olyan étterem, ahol már járt, és láthatóan jól érezte magát. Nem öltöztem túl az estét, az irodai öltöny helyett farmert-inget vettem. Három nappal korábban borotválkoztam – legalábbis az arcomat –, Szabolcs szerint a lányoknak jobban bejön a borosta, mint a sima arcbőr, „pláne a te rusnya, kerek képeden”.

Allergia, kisállat, kedvenc témák, mindennek utánanéztem. És nem is késtem, húsz perccel a munkaidő vége előtt már nem vettem fel telefont, nem robbant le a metró, nem kellett tolni a trolit.

Úgy éreztem magam, ahogy álltam az újlipóti naplementében, hogy akár egy cigireklám is lehetnék, ha lennének még cigireklámok. Amikor megláttam leszállni a troliról, széles mosollyal toltam a számba egy rágót.

Majd ledermedtem.

Ez volt az utolsó előtti rágóm.

A rágógumi a randevúk egyik központi szereplője, tudtam meg Szabolcstól. A másik gumi mellett, tehetném hozzá, csakhogy amíg a másik gumira most is gondoltam – egyszer egy ügyeletes patikában kellett égetni magam, azóta erre mindig odafigyelek –, rágó nem volt nálam.

Pedig a rágó nagyon fontos. Kell egy az első találkozás előtt, hiszen valószínűleg puszival köszön. Kell egy a kaja után, akár közben is, kell, amikor közelít a csókolózás. Ha a legjobban alakul az éjszaka, jól jön egy szeretkezés előtt is, de ami a legfontosabb: másnap reggelre mindenképpen kell egy. Vagy inkább kettő. Szóval hat-hét rágó, ennyivel kell útnak indulnom Szabolcs szerint. És én most, az üdvözlő puszi előtt ellövöm az utolsó előttit.

Mikorra tartogassam az utolsót? Az első csók elé? A szeretkezés elé? De ha rosszul sül el az első csók, akkor lehet, nem is lesz szeretkezés. És ha lesz, mi van a másnap reggellel?

Felébredek úgy, mintha a számban egy rókacsalád éjszakázott volna, és a kellemes reggeli szex helyett fordulhatok a fal felé, reménykedve, hogy nem hámlik le a szájszagomtól a tapéta?

Vagy osonhatok ki a konyhába hajnalban, rágót keresni egy idegen helyen – az én lakásom sokkal messzebb van a találka színhelyétől, mint az övé –, vagy kávémaradékot inni, végső esetben legalább egy kis kávéport szórni a számba?

Úgy éreztem, hogy az első randevún az utolsó rágó dilemmája agyonnyom, mosolyogtam ugyan, meg igyekeztem sokat és viccesen beszélni, de olyan voltam, mint nyugdíjazott professzor az utolsó vizsgákon, az agyam máshol járt.

Amikor pisilni mentem, rákérdeztem, de az étteremben nem volt. A kijárathoz túl közel ültünk, hogy ki tudjak lógni a szomszéd utcában lévő nonstopig.

A lány láthatóan jól érezte magát, valószínűleg észre se vette, hogy az elsőrandiátok újra lecsapott rám, a vacsora után sétálni hívott a Duna-partra. Kattogott az agyam, reménykedtem, hátha cigizik, és megkínál, ha tüdőrák, hát tüdőrák, elfogadom.

Amikor a táskájához nyúlt, felcsillant a szemem, de csak egy laposüveget vett elő, hamarosan a rakpart kövein ülve iszogattuk a nagyszülők házi szilváját.

A harmadik korty után már nem volt hideg a szél, újabb kortyok után feltűnt, mennyire ragyog a Hold, mire elfogyott az ital, összebújva csókolóztunk, a nyakát a szél és az ujjaim teleszórták libabőrrel.

Másnap délelőtt, amikor a szűk kis garzonjában öltözködtem, a farmeremből kiesett az utolsó rágó. Érte nyúltam, hogy zsebre vágom, jó lesz az a következő randin.

Végül kidobtam, gondoltam, egy ideig úgyse lesz most randim.

Haász János