Szenvedélyes hétvégém a hetedikes matekkal

Anya okos. Mantrázom. Csak, hogy emlékezzek rá, majd ha gyermekeim lesznek. De vajon hova raktam az általános iskolai ellenőrzőimet, mikor ezt bizonyítani is kellene valahogy?!

Na ez az egész úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm megkért, segítsek a hetedikes fiának témazáró előtt matekból. Egészen friss közgazdász diplomával, csipetnyi jó szándékkal és annál kicsit nagyobb csipetnyi egészséges önbizalommal, (túl) gyorsan igent mondtam.

Egy kiskertben 2 nap alatt 95 láda almát szüreteltek, 28 kg hullott almát pedig a fa alól szedtek fel.

Már itt kezdtem értékelni (nagyon utálni), hogy különbséget tesznek létrát valamint hajolgatást igénylő gyümölcsszedő tevékenységek között.

Aztán átválogatják, 72 ládát eladnak a piacon, valamennyit megtartanak, 240 kg kissé hibás ˝egyedből˝pedig almalé készül.

Hány kg alma lehet egy ládában?

 

 

Mi sem egyszerűbb, nyilvánvalóan ez egy kétismeretlenes egyenlet. Akarom mondani, egyenlőtlenség.

Kétismeretlenes? Hetedikben?

Biztos? Biztos!

(Nem az volt.)

10 perc intenzív számolgatás, gondolkodás, színes tollakkal való rajzolgatás után, kedvem lenne visszaadni a diplomám, meg az érettségim, meg a hetedikes bizonyítványom.

Felidézem matematikailag sokkal aktívabb éveimet, és kristálytisztán jelennek meg előttem a füzetgyűrögetős türelmetlen zseni küzdelmei x-szel és y-nal.

Az ember személyisége azonban fejlődik. Személyisége, és a kapcsolati tőkéje.

Tehát türelmem nem lett több, de okos ismerősöm az igen.

Először a legjobb barátnőmnek küldöm el a feladatot, aki 100%-os matek érettségit írt. Ő biztos pikk-pakk megoldja majd.

Biztos? Biztos!

(Nem oldotta meg. )

Azt válaszolta, szerinte a feladatnak nincs megoldása. Aztán kicsit később meg azt, hogy x eleme a természetes számok halmazának, tehát a megoldás szinte bármi lehet.

Zárójel kinyit – Ő egyébként jelenleg a világ egyik legnagyobb befektetési bankjánál dolgozik = vanmatekdögivel – zárójel bezár.

Üzenem az anyukáknak, akik éppen hősiesen végzik gyermekeikkel a felsős osztályokat:

ÉR NEVETNI!

Mert ez az almamizéria, gyümölcskrimi, sokkal egyszerűbb, mint ahogyan azt mi gondoltuk. Ez azonban még nem derült ki idegösszeomlásom, önértékelési krízisem ilyen korai stádiumában.

Mondanám, hogy az a típus vagyok, aki soha nem adja fel, de miután áttestáltam a problémát másra, nem lenne túl hiteles.

Szerencsére van egy kilencedikes húgom is!

Vele azonban nem az okos ismerőseim száma nőtt, hanem a kamasz rebelliseké.

Annak esélye, hogy Ő a szabadidejében a kedvemért megcsináljon egy matek feladatot, csakúúúúúúgy… derivál a nullához.

Viszont a nagyon kamasz húgomnak is van nagyon okos ismerőse!

Hetedikes, az ország egyik legjobb gimnáziumába jár, matek professzorok gondozzák a tehetségét.

Jelentem, megérkeztünk.

Biztos? Biztos!

(Még nem vették ezt az anyagot.)

Gond egy szál se, ugyanis a kamasz húgom okos ismerősének van egy okos bátyja is! Éles észjárásával hamar rá is világított arra, hogy ez nem egy kétismeretlenes egyenlőtlenség.

Innentől meg már pofonegyszerű, a lényeg, hogy több almát kellett szednünk, mint amennyit eladtunk.

Most nem vezetem le, ha nem baj, de ha valaki igényt tartana az összes megoldására a témakörből (˝szöveges feladatok megoldása egyenlettel, egyenlőtlenséggel˝), az keressen bátran!

Természetesen ki kellett számolnom egytől-egyig… csak úgy… magam miatt.

Igen, van, hogy az ember önértékelésének nem tréningekre, push-upra vagy photoshopra van szüksége, hanem egy hétvégényi hetedikes matekszeánszra.

Minősíthetném én az oktatási rendszert, a nyakatekert feladatokat, a tizenéveseket és szüleiket egymásnak uszító almafaföldeket, de végül is SIKERÜLT.

Nem túl gördülékenyen, nem is túl önállóan, kicsit sem elsőre, de megidéztem a reáltárgyak istenének valamelyik beugrósát.

Szóval most tele vagyok önbizalommal.

És nagyon félek.

Mert nem tudtam, hogy a nagyon laza

„Mikor fogom én ezt használni?˝-ra

a válasz a nagyon ijesztő

„Majd ha gyerekeid lesznek, akkor biztos.”

Szerencsére még van jó pár évem addig, és bízom benne, hogy:

 „Majd az apjuk…!”

Csiszár Lilla

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük