#zanyatípusok – A fejlesztő anyu

Ahogy megszületik a gyermeked, rögtön elvárja a környezeted, hogy veled együtt egy új személyiség is megszülessen, úgy, hogy te a régi maradj.

Ez annyira csodálatos –

Isten hozott Skrizoféniában!

Az első és a legfontosabb: buktad a neved.

Innentől kezdve „Anyukának” fog szólítani szinte mindenki, olyképpen kiejtve, mintha a láthatatlan emberrel, vagy minimum egy félkegyelművel beszélne.

 

Anyukából pedig többféle is van. Bemutatom őket.

(Ezek a karakterek – bár megtörtént események alapján kerültek megformálásra – karikatúrák. Mindegyikből van mindannyiunkban egy kicsi. Ha túl komolyan veszed magad, kérlek, hogy ne olvasd el.)

Kezdjük a legáltalánosabban elterjedt típussal a #zanyatípusok közül:

 

1. A fejlesztő anyu

Őt már a tekintete alapján megismered, ahogy lenézően figyeli a te gyerekedet.

Az persze nem számít, hogy közben az övé homokot zabál, most a tiéd van górcső alatt. És amikor megszólal, biztos lehetsz benne, hogy fejlesztő anyuval hozott össze a balsorsod:

– „Jár már?” – kérdi bemelegítésként, másfél éves gyerekedre mutatva.

Jobban teszed, ha ilyenkor csak bólintasz, semmi mimika!, mert úgyis az a lényeg, hogy elmondhassa, hogy az ő gyereke már nyolc (8 b+!) hónaposan elkezdett járni, és ennyi idősen már folyékonyan beszélt.

Néha nézz a kis géniuszra, és ne röhögj, hogy még mindig a homokot eszi, erősödik az immunrendszere.

Azonban, ha kellően felvértezettnek érzed magad, akkor licitálj rá mindig egy kicsit,

nagyon szórakoztató, amikor agyvérzésközeli állapotba tudod hozni az áldozatot.

– „Ödönke nagyon hamar felkapaszkodott a járóka szélén, és ment.” – Erre a legjobb válasz:

– „Az én fiam akkor már átlóban futott, és a csipp-csipp csókát gajdolta.”

A lényeg, hogy ezt olyan lazán add elő, mintha csak a tegnapi ebédet mesélnéd el. Erről mondjuk az jut eszembe, amikor azt találtam mondani, hogy a gyerekem a paradicsomlevest is betűtésztával kapja, hogy hamarabb megtanuljon írni. Sajnos ezen a ponton már gyanakodni kezdett, hogy hülyére veszem.

Amikor ovis korúak lesznek utódai, fejlesztő anyu akkor melegszik csak bele igazán:

TSMT torna, alapozó torna, manóangol, néptánc,

disz…-megelőzés, mitököm.

Gondolom, már az iskolaérettségi vizsgálatra trenírozza a 3 éves álomgyermeket, aki sokkal inkább „csak” játszani akarna.

Persze mindig olyan béna vagy, hogy pont akkor érsz az oviba a gyerekedért, amikor ők. „És a maga fia már tudja az ÁBC-t?” „Olvas?” „Hegedül?” „Melyik irányba veri a csipkét?”

Kérlek, próbálj meg uralkodni magadon és ne kérdezd meg első felindulásból, enyhén kidülledt szemekkel, ahogy én:

– „Mi a lóf@sznak kéne ezeket tudnia?”  – mert garantálom, ebből cirkusz lesz, de a minimum, hogy attól kezdve vicsorogva köszöntök egymásnak.

Ehelyett megnyugtató gyógypedagógus-mosolyt javaslok és helyeslő bólogatást, itt-ott együttérző szemforgatással, hogy ő mekkora … .

Ha végre iskolába kerül a fizikailag és szellemileg tökéletesre pallérozott gyermek,

két dolog történik.

A kölyök fellélegzik 8-tól 4-ig, majd ezt követően újabb különórákon

és/vagy edzéseken találja magát.

Mert ekkorra fejlesztő anyu már meg is találta, hogy az első osztályos gyereknek mi lesz az életre szóló hivatása.

Én bezzeg a pályaválasztás előtt úgy vigyorogtam a felvételi tájékoztatóra, mint vadalma az exportládára.

Erről most meg az anyám jutott eszembe,

aki mindig hányva jött haza a szülőikről, ha mellé ült fejlesztő anyu, mert minden

alkalommal előadta, hogy az ő szeme fénye majd a Harvard-ra fog járni.

Jah, rögtön általánosból.

Amúgy pilóta lett, és tériszonyos anyukája nélkül, boldogan repked a felhők felett.

Legéndi Adrienn
Vadrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.