#zanyatípusok – A Mártíranyu

A most következő anyatípus nem is a többi anya rémálma. Sokkal inkább a férjeké.

Következzen a #zanyatípusok sorában Mártíranyu.

(Ezek a karakterek – bár megtörtént események alapján kerültek megformálásra – karikatúrák. Mindegyikből van mindannyiunkban egy kicsi. Ha túl komolyan veszed magad, kérlek, ne olvasd.)

 

A Mártíranyu

Ő egy olyan érdekes keverék, akivel érdemben kell foglalkozni!

Kutyuld össze Mintaanyut Paraanyuval, tégy a kezébe egy nagy keresztet – hiszen az fontos mártírkellék -, majd vegyél el tőle minden örömöt, és helyette adj két evőkanál stresszt/nap. Ezen kívül fűszerezheted egy kicsi Fejlesztő Anyuval és Törtetővel, és már készen is vagy! 

További elengedhetetlen eszközei:

bú, bánat és panasz, illetve

0-24-ben totális kontroll minden és mindenki felett. 

Kemény meló idejutni:

– semmihez semmilyen segítséget nem kért és fogadott el,
– semmit nem enged csinálni otthon a család többi tagjának, ezt viszont folyton a szemükre hányja,
– semmilyen lazaságot nem enged meg magának, annyi a dolga, hogy amiatt nem is megy sehová…

Ezért mire felnőnek a gyerekei, belőle nem marad más, csak a semmi.

Gyereknevelési módszerei megegyeznek a maffiáéval: zsarolás (érzelmi téren ebben vérprofi), fenyegetés, kényszerítés, szabadság korlátozása, etc, etc.

És imádja a nagymonológokat:

 – Feláldoztam értetek az életem! (Hogymivan? – gondolja a férj) A fiatalságom (Még most sem vagy öreg, te liba!), a legszebb éveim! (Hát, azok nekem is odalettek…)

– Semmi tisztelet nem jár érte! De legfőképpen semmi hálát nem kapok tőletek! (Hála? Ha beérek a munkahelyemre, mindig megcsókolom a padlót, hogy újra ott lehetek.)

– Én egyfolytában dolgozom, hogy összetartsam a családot és mindenkinek mindene meglegyen (Bezzegelés: pipa), erre te? (Bűnbakkeresés: misszió teljesítve) Hát mit szeretnétek elérni? (Hogy végre teljesen ellazított farpofákkal merjek ülni a saját nappalimban…)

– És a gyerek meg, nézd meg! Azt csinál, amit akar! (Ja, éppen becsinál, hogy nem felel meg megint…)

– Mit szólsz ehhez? (Asszem veszek egy új papucsot…)

– Hát milyen férfi vagy te? (Amilyenné tettél, Drágám…)

Legéndi Adrienn

Vadrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.