A nő és a férfi – A férfi, ha beteg

Hogy lát egy adott helyzetet egy nő és egy férfi? Miket gondolnak, miken aggódnak?

Nagyon nem ugyanazon? Nos, nagyon nem ugyanazon.

Új sorozatunk mai témája a betegség: Finy Petra és Haász János erről ír – női és férfi szemmel.

 

A nő és a betegség

A férfi, ha beteg

A férfi, ha beteg, akkor azt megelőzi a hanghatás, vagyis jóval korábban jelzi verbálisan, hogy ő milyen rosszul van, minthogy megérkezne a vizuális bizonyíték, vagyis bármi is látszódna rajta.

Tehát a férfi, ha beteg, pont a villámlás ellentéte. Először jön a hang,

és csak aztán a képi elem.

A férfi, ha beteg, már akkor végrendelkezik, amikor felmegy 37.1-re a láza. Miután vagyontárgyai elhelyezéséről illőn gondoskodott, következik önnön felravatalozása.

A felravatalozás történhet ágyban, sok paplannal, sok sállal, kevés hőmérővel a szájban, vagy ugyanez fotelben felrakott lábakkal.

A férfi, ha beteg, nemcsak végrendelkezik, de elvárja, hogy már halála előtt elkezdődjön a siratóasszonyok jajveszékelése.

Ha nem sajnálja eléggé a párja, hörgő zombiként hirtelen feltámad.

A férfi, ha beteg, és a láza netán már 37.2, és csodával határos módon mégsem halálozott el annak ellenére, hogy oly gondosan végrendelkezett, kénytelen elismerni, hogy nem halálos kórban szenved.

Persze ez nem jelenti azt, hogy betegsége ne a világ legveszélyesebb betegsége lenne. A lába például ilyenkor lebénul, csoda, hogy pisilni ki tud menni. De a kezét már végképp nem tudja használni, se teafőzésre, se szendvicskészítésre. Paralízises keze ilyenkor pusztán a távirányító kezelésére alkalmas. Vagy érintőképernyőn pötyögtetésre, amikor csetel.

A férfi, ha beteg, lefotózza a kicsit sem beteg fejét, felveszi a köhögését és zenei alapot tesz alá, és dokumentumfilmet készít a tüsszögéséről David Attenborough-val. Tele van az instasztorija és az összes posztja olyan gyógyszerekkel, melyeket nem kell beszednie, mert annyira azért nem beteg. Élővideóban próbálja eltorzítani a hangját, hogy harákolósnak tűnjön.

A férfi, ha beteg, minden közösségi médiafelületen tudatja mindenkivel, hogy haldoklik, annyira beteg. Az ismerősei ennek már nem dőlnek be, de sok lájkra értékelik színészi alakítását.

A férfi, ha beteg, és fáj a torka, egy internetes gyorstalpalón megtanulja a jelelést,

és úgy mutogat neked, hogy szeretne még egy kis mézes teát.

Csak akkor bukik le, amikor az ellenfél bevisz egy gólt, és akkorát ordít, hogy a fél ház felébred rá. Akkor megdicséri a mézes teádat, ami ilyen gyorsan hatott, hiszen máris visszajött a hangja.

A férfi, ha beteg, akkor felhívja a barátját, maga elé veszi a háziorvosnál kapott recepteket, amiket az csak azért írt fel neki, mert annyit rinyált nála.

A recepteken szereplő latin neveket sorra beolvassa a telefonba, olyan beképzelt menőzéssel, mintha a Bahamákon készült képeit mutogatná. „És még matricaria chamomillát is felírt nekem!” büszkélkedik például. Amikor a „A kamillatea mióta receptes?” pofátlan kérdést meri nekiszegezni a barátja, a telefont a falhoz csapja felháborodásában.

A férfi, ha beteg, és kicsit folyik az orra, akkor begyűjti a lakás összes zsebkendőjét, papírtörlőjét, wc-papírgurigáját, de még a gyerekek krepp-papírjait, amit technikaórára vettél nekik. Ha nem vagy elég szemfüles, talán még a betétjeidet és tamponjaidat is odahalmozná maga mellé, csakhogy érzékeltesse, mily nagyon folyik az orra.

A férfi, ha beteg, nyugodtan elmehetne valamelyik színházba, hogy fellépjen egyszemélyes monodrámájával: hanghordozása, gesztusai, mimikája olyan rutinról árulkodnak, mintha évekig haknizott volna szívhez szóló darabokban, melyben a főhőst halálos kór gyötri. Bezzeg amikor a nagycsaládi rendezvényeken kellene mosolyognia melletted, vagy a barátnőiddel jópofiznia, akkor közli, hogy ő nem tudja megjátszani magát, és egyáltalán nem tud színészkedni.

A férfi, ha beteg, az egész család azért drukkol, hogy végre meggyógyuljon.

Kivéve ő, mert ő kifejezetten élvezi ezt a felhajtást. 

Élvezi, hogy végre gyengének és gyámoltalannak tűnhet, és kiléphet a minden problémát megoldó, erős férfi időnként igencsak fárasztó szerepéből.

Finy Petra

 

A férfi és a betegség

 

Áporka Kálmán néhányat tüsszentett

A szervezet legmegbízhatóbb, legalaposabb, legnagyobb munkabírású tagja Áporka Kálmán alosztályvezető-helyettes és címzetes főtanácsos – egy emberként tudta ezt a Magyar Szélenergia-Újrahasznosító Terméktanács kicsi, ám annál összetartóbb irodai kollektívája.

Nem volt munkanap, amit Áporka elmulasztott volna, a gyűlölt szombati ledolgozós munkanapokon ugyanúgy kitöltötte a nyolc óráját, mint hétfőtől péntekig bármikor, nem ismert ebédszünetet – napi két darab parizeres zsömléjét az íróasztalánál fogyasztotta el a vezetői körlevelek olvasása közben –, napi egy kávét engedélyezett magának munkaidőben, szigorúan tíz percben maximálva a munkahelyi konyhán eltöltött időt, és természetesen nem fordult elő olyan, hogy ne érkezett volna be kilenc óra nulla percre dolgozni.

Évi rendes alapszabadságát és az életkora előrehaladtával járó pótnapokat nem számítva – hogy ezeket mely napokon veszi majd igénybe, sosem mulasztotta el január 31-ig jelezni főnökének és annak főnökének, valamint a személyzetis, vagyis egy ideje már hr-es kollégáknak –, szóval ezeket a szabadságokat nem számítva Áporka Kálmánnal az emberemlékezet ótánál valamivel régebben nem fordult elő, hogy ne érkezett volna percre pontosan a munkába.

Az 1990-es taxisblokád idején egyedül ült benn álló nap az irodában,

a 2013 tavaszán pusztító hóviharban úgyszintén, nem jelentettek neki akadályt

árvizek vagy más természeti csapások, sem sztrájkok, tüntetések.

Ha 1956 októberében nem lett volna még csecsszopó gyermek, vélhetően a forradalom sem akadályozza meg, hogy a hivatali óra kezdetén felvegye a munkát, mondogatták egyesek rosszmájúan.

Áporka Kálmán természetesen hírből sem ismerte azt a szót, hogy betegszabadság, vagy hogy táppénz.

Vagyis hírből, persze, igen, ha egy-egy kollégája lebetegedett, és néhány napig nem jött munkába, értetlenkedve felhúzta a szemöldökét, furcsállva, hogy miféle piszlicsáré ügyek akaszthatják meg az események rendes lefolyását.

Egyetlen gyermeke hajnali kettőkor született meg, de ő már aznap reggel kilenc óra nulla perckor is az irodában volt, igaz, délután háromkor elkéredzkedett a munkahelyéről – ezt kollégái abszolút méltányolták, ő viszont előtte jó ideig töprengett azon, illendő-e családi okok miatt megrövidíteni a munkaidejét.

Azon az őszön nagyon hamar beköszöntött a hideg, nyirkos idő, az a fajta szeptember vége, ami talán még Petőfi Sándorból is kihozta volna a szolárium- és jacuzzimániás kisvárosi autóneppert. Reggelente köd takarta be a várost, mintha így kevésbé látszanának az aszfalton az éjszakai bulizók és a hajnali kutyasétáltatók által hagyott szemét- és vizeletfoltok, vagy a házak homlokzatain a háborúk, forradalmak, valamint a nemtörődömség és pénzszűke szülte repedések. A nap csak azért bukkant néha elő, hogy kiderüljön, hogy a lenyugvó napnak, a közismert potencianövelő-reklámban mondottakkal szemben, nem feltétlenül van ereje.

Szóval olyan idő volt, ami a nyavalyás, mindenféle nyákos felületeken elburjánozni képes vírusoknak és baktériumoknak ideális körülményeket teremtett a nyákos felületeken elburjánozásra. Hatalmas betegséghullám söpört végig az országon, amit szorosan követtek a gyógyszergyári menedzserek év végi bónuszhullámai és a patikusok önfeledt pezsgővásárlásai.

Az első napokban a Magyar Szélenergia-Újrahasznosító Terméktanács irodájának dolgos közösségét megkímélte a kór.

Egyetlen kisgyermekes anyuka maradt már a járvány második napján, állítólag a gyereke fertőzte meg.

Amikor Áporka Kálmán értesült a hírről, a teakonyhában találkozott Valikával a kontrollingról, akit egy élő, két lábon járó orvosi lexikonná varázsolt a végtelen mennyiségű doktor House, és aki bármikor képes volt sosem hallott nevű vírus- és baktériumfertőzésekkel riogatni. Most is rákezdte volna, de Kálmán a maga férfias határozottságával leintett, „ugyan, Valika, egy kis megfázás még senkit nem kényszerített ágyba, ha kellően erős a szervezete, a vírus kicsi, mi meg nagyok vagyunk, nemdebár?”.

Kálmán, mintha nem is férfi lenne, semmibe vette a náthát,

ő maga is jókat szórakozott azokon a férfiakon,

akik az első tüsszentésre vagy torokfájásra gyógyszereket kezdenek szedni,

ágyban maradnak és folyton panaszkodnak.

Iszogatta a bio tönkölybúzafűlevet és a paleo chai teáját, és minden reggel rendben megjelent a munkahelyén.

Aznap is, amikor a fejében enyhe nyomással és furcsán kaparó torokkal ébredt.

Előző este a húgáéktól kapott házi szilvapálinkát próbálták ki, nem ivott sokat, de nem volt hozzászokva, erre fogta a tüneteket.

Megacélozta magát, öltönyével magára vette a kötelességtudatot, és egy órával később már az íróasztalánál ült.

Aznap már sokat köhögött, akárcsak a következő napokban, néha azt érezte, enyhe láza is lehet, amit csodálkozva konstatált.

De a munkából, abból egy percet sem mulasztott.

Nem úgy, mint a Magyar Szélenergia-Újrahasznosító Terméktanács teljes kollektívája. Őket ugyanis egyetlen nap alatt sikerült végigfertőznie ennek a derék vasembernek.

Haász János

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.