Az úristenit neki, hogy felejthettem el! – csapkodod a kormányt, a latyakos téli úton megfarol a kocsi.

Bálint életet mentett azzal, hogy felhívott az irodából, hogy ugye nem felejtetted el elküldeni a körlevelet, amit nyilván elfelejtettél.

Aztán, hogy enyhítse a kínos helyzetet, megkérdezte, hogy na, és hogyan fogtok ma ünnepelni?, amivel abban a pillanatban annyira sem enyhítette a kínos helyzetet, mint egy homeopátiás csodakúp a hasmenést, viszont hozzájárult ahhoz, hogy szűk egy órával később, már otthon, ne alakuljon ki még kínosabb helyzet.

Hiszen ha valamire, a születésnapjára nagyon érzékeny Vera, ezt már a kapcsolatotok első percétől tudtad. Nem sokkal a születésnapja után jöttetek össze, hogy a barátnőitől, a szüleitől, a testvérétől miket kapott, és milyen bulit szervezett, arról az első randevútokon hosszasan mesélt. Talán túl hosszasan is, de ezt csak utólag érezted, akkor elsősorban azzal voltál elfoglalva, hogy milyen izgató a szája íve, és hogy milyen különös fény izzik a szemében.

Nos, azóta is izzott már párszor, és tudtad, hogy ha ma ajándék nélkül toppannál be, akkor izzana csak igazán.

Előkaptad a telefonodat. Bő háromnegyed óra az út hazáig, és fel is hívtad, amikor indultál.

Oké, mit tudunk csinálni ennyi idő alatt? Felhívjuk Bálintot, hogy rendeljen… ugyan, mit és mikorra? Ráadásul Bálinttal gyerekkori jó barátok, egy albérletben laktak, ha őt kéred meg, hogy segítsen, Verához ez azonnal visszajut.

Ha azt mondod, hogy útközben volt egy fontos hívásod, és félre akartál állni, meg volt egy rendőri ellenőrzés, azzal nyersz egy kis időt.

Újra előveszed a telefont, fél szemmel nézed, mi esik útba, a munkaidő utáni forgalomban csak vánszorogni lehet. Tesco, kis kerülővel Auchan, ezeket kilövöd, ahogy a plázát is. Túl közel van a karácsony, elmebeteg tömeg lehet mindenhol.

Miért nem cigizik, a nonstop trafikban biztos lenne valami értelmes cucc. Ó, hát van ott más is, jobb helyeken italok, meg ki tudja, mi még. Egy kézzel pötyögni kezdesz, tra… mi az, hogy trágya, hülye autocorrect.

A következő pirosnál ismét elő a telefont, trafik. Kettő is útba esik, az egyik ráadásul minimális kerülővel itt van pár percre, két sarok, aztán majd még egy.

Tíz perccel később egy bedugult mellékutcában vagy, a változatosság kedvéért ismét vered a kormányt. Két összecsúszott autót kerülgettek lépésben. Dobsz egy sms-t Verának, hogy hatalmas a dugó, de nagyon sietsz, ezzel nyersz egy kis időt. Jól van, te kópé, várlak már nagyon, érkezik perceken belül a válasz. Basszus, azt hiszi, csak vicceltél, és mindjárt otthon vagy.

A trafik zárva, a NAV pecsétje és szalagja jelzi, hogy itt valaki bizony súlyosan mulasztott. Arra gondolsz, hogy például te, és hogy akkor most nincs mese, padlógáz.

Elkezded felidézni, milyen ajándékokat vettél az elmúlt években.

Könyvek, cédék. Egyszer nagyon vágyott egy wokra, persze nem olyanra, amit vettél. Vásárlási utalvány, brr, a fogadtatása olyan volt, mint egy csülkös-velős pacalnak a vegák világtalálkozóján.

Kaja, ez az, kaja! Étterem! Ismét a telefonhoz nyúlsz, remélem, szépbe vagy öltözve, nem sokáig leszünk otthon. Aztán pötyögni kezded a kedvenc éttermetek nevét, hogy asztalt foglalj.

Kék-vörös fényjelzés, sziréna, félrehúzódsz, hogy elengedd a rendőrautót. Az meg is előz, de nyomban indexelni kezd, és jelzi: állj félre.

Kézben tartott mobil – épp akkor érkezik Vera válasza, hogy máris öltözködik –, olvashatatlan első rendszám, repedt hátsó lámpabura, a csekken horribilis összeg, a rendőr szól, hogy meg se próbáld készpénzben okosban megoldani, mert nincs jó napja. A kolléganője búcsúzóul ad két szaloncukrot, hogy boldog karácsonyt.

Mire végeztek, villognak az üzenetek, hogy hol vagy már, meg hogy de tényleg hol, és hogy cseszd meg, hol. Nem válaszolsz, telefonálsz egyet, hazaindulsz.

A résnyire nyitott ajtóban úgy fogad, hogy a szeme tényleg izzik. Előveszed a két szaloncukrot, ezt bírtad hozni a születésnapomra?, csattan fel, de ezek nem akármilyen szaloncukrok, hanem a világ legdrágább szaloncukrai, sóhajtasz nagyot, majd jön az őszinte vallomás Bálinttól a rendőrautóig.

Néz, néz, az izzás elhalványul a szemében.

De valahová azért elmegyünk? Épp öltözködöm, és kitárja az ajtót, ott áll bugyiban, melltartóban.

Utána, utána el is megyünk valahová, válaszolod, és felkapod a karodba, úgy viszed a hálószobába, mint ki tudja, utoljára mikor.

Haász János