4 hangulatjavító ötlet, amivel könnyebb lehet a #maradjotthon

Ma már nem telik el úgy óra, hogy ne jönne velünk szembe valamilyen kreatív ötlet a környező országokból, amelyek karantén alá kerültek. És bár mi most még korlátozottan ugyan, de kimozdulhatunk a 4 fal közül, aki teheti otthonról dolgozik, minimálisra csökkentve a másokkal való érintkezést.

Ám bizony be kell hogy valljuk, egy idő után már nem is annyira szórakoztató a dolog, mint ahogy először tűnhetett. Míg a spanyoloknál dínó jelmezben sétálgatva csalt mosolyt néhány perc erejéig a lakók arcára egy bátor fiatalember, az olaszok pedig az erkélyeken szerenádoznak, addig nekünk most kell felzárkóznunk az eseményekhez, amihez nem árt egy nagy maréknyi kreativitás és jókedv.

Íme 4 szuper hangulatjavító ötlet, amihez ki sem kell tenned a lábad otthonról, mégis jobb kedved lesz tőle!

1.Táncolj!

Akár a pároddal ropnád, akár a gyerekekkel (ők duplán imádni fogják!), akár egyedül, mivel a mozgás stresszcsökkentő boldogsághormonokat szabadít fel, a jó zene pedig gyógyítja a testet és a lelket, az egyik legjobb elfoglaltság lehet unalmas óráitokban.

2.Vicceld meg a családtagjaidat

Napokig vagy hetekig összezárva lenni a család valamennyi tagjával,  a legboldogabb famíliák számára is kihívás. Viszont, ha együtt tudtok nevetni – akár egymáson -, az bizony sok nehézségen átlendíthet. Vicceld meg őket, – erre az interneten rengeteg jó ötletet találsz, (pl. prank videók) – hogyha pedig távol vagytok egymástól, bátran dobd be a mókás üzeneteket. Hidd el, ha minden nap kitalálsz valami apróságot, máris sokkal jobb lesz az általános kedélyállapot a lakás folytogató falai közt.

3.Tegyél úgy, mintha ünnep lenne

Vedd fel a legszebb ruhád, sminkeld ki magad, mintha fontos eseményre készülnél, főzz ünnepi ebédet vagy vacsit, gyújts gyertyát. A lényeg, hogy kiszakadj a mókuskerékből és ne arra fókuszálj, hogy úristen mindjárt megőrülsz, ha most azonnal nem mehetsz társaságba.

4.Videochatelj a barátokkal és családtagokkal

Ugyan most nem tudtok beülni valahova és megölelni egymást (pontosabban nem ajánlott) , a modern technika ebben is sokat segíthet. Ráadásul nézd az otthonlét jó oldalát: mindenkinek több ideje van a kapcsolattartásra – még, ha ez most mindössze egyelőre csupán az online térben kivitelezhető.

Pánik helyett parádézzunk! Te mivel kezded?

Barva Alexandra

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük