A családod választottad. De ha ezt az elejétől fogva tudtad, én minek kellettem neked? 

Hát ennyi volt.

Megragadtad a kilincset és hátrahagytál, miközben én zokogva kértelek, hogy maradj velem. Kicsivel több, mint egy évet vettél el az életemből.

Meg kell hagyni, a nehézségek ellenére csodás év volt.

Meg merem kockáztatni, hogy

életem legszebb éve.

Most a könnyeimet nyelve visszagondolok azokra a szavakra, amiket mondtál, egyik korábbi beszélgetésünk alkalmával. ,,Képzelj el egy kalitkát, aminek nyitva az ajtaja. Van benne két madár. Az egyik madár a kalitkában kell, hogy maradjon. A másik szabadon döntheti el, hogy kirepül-e.”

Erre én azt válaszoltam: ,,Maradok, amíg együtt ki nem repülhetünk a kalitkából.”

Sosem gondoltam volna, hogy te fogsz kirepülni és egyedül hagyni engem, de megtetted.

Naiv kislány voltam. Azt hittem, engem fogsz választani helyette, de közölted,

ha visszafogad, nem kockáztathatsz többet.

Sírtál, és azt mondtad, én vagyok neked az igazi.

Megértem, hogy a családod választottad, csak azt nem:

ha ezt az elejétől fogva tudtad,

én minek kellettem neked? 

Belehaltam! Sosem szerettem így senkit…

Elengedtelek, azért, mert szeretlek. Kitéptem a szárnyaim és neked adtam, hogy kirepülhess a kalitkából…

Légy szabad, és őszintén kívánom, nagyon boldog!

Veronika

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.