…amit mindig kerestem…

Ha megláttam is valamit másban, soha nem mindent.

Benned minden megvan… El sem hiszem, hogy megtaláltalak…

Szeretem, ahogyan mellettem állsz, bátorítasz, mégsem erőltetsz rám semmit. Sosem támogattak így azelőtt.

Szeretem, ahogy a mosolyodtól minden kétség eltörpül és barátságossá válik a világ. Sosem éreztem ilyen biztonságban magam azelőtt.

Szeretem, hogy hagysz önmagam maradni – és azt is, amilyen melletted én vagyok. A legjobbat hozod ki belőlem… Sosem voltam ennyire megbékélve magammal, azelőtt.

Szeretem, hogy elfogadsz.

Hogy nem kell kétszer átgondolnom a szavaimat,

hiszen szeretsz, igazán, engem…

Sosem szerettek így azelőtt.

Szeretem, ahogy boldoggá teszed a napjaim. Nem tudom, hogyan vagy miért, de veled a leghétköznapibb, legegyszerűbb dolgok is különlegesek. Utánozhatatlan vagy, pótolhatatlan, az egyetlen… Sosem szerettem senkit így, azelőtt.

Annyi mindent írhatnék még. Hiszen úgyis tudod…

Mindig tudod… Egy mozdulatomból, pillantásomból, mosolyomból… Sosem ismertek még így azelőtt.

Előtted… Míg meg nem ismertelek…

Clara

(kezdőkép: Unsplash)