A legboldogabb pillanat, amiről csak álmodtam

Lassan nyitom ki a szemeimet… előttem állsz. A parkban vagyunk, a mi parkunkban. Úgy fogsz kézen, mintha természetes lenne, mintha a kezemnek mindig is a kezedben lett volna a helye.

Így indulunk neki a kavicsos útnak. Nem feszengünk, könnyed minden, ahogy csendesen lépkedünk egymás mellett. Szavak nélkül beszélünk, csak összenézünk egy gyengéd mosoly kíséretében. Magamba szívom a gyenge napsugarakat és élvezem, ahogy a hajamba kap a szél.

Ebben a pillanatban nem is lehetnék boldogabb.

Olyan belső nyugalom jár át, amit régen nem éreztem már. Megállunk a padnál, annál a bizonyosnál, ahol az első csókunk is elcsattant. Magadhoz húzol és szorosan megölelsz. A karjaid körbefonnak és én feloldódom ebben az ölelésben. Olyan ösztönös és természetes, mintha hazaértem volna. Csak hallgatom a szívverésed és érzem a saját szívem egy ritmust dobol a tiéddel. Egybeolvadnak a hangjaik, ahogy én olvadok a karjaidba, mintha egyek lennénk.

Képtelen vagyok másra gondolni, minthogy a helyére került minden, és ennek a pillanatnak olyan hangulata van, ami megérné az örökkévalóságot.

A világ most kerek, itt, ebben a pillanatban, veled.

Mosolyra húzódik a szám és rád emelem a tekintetem. Gyönyörködöm a szemeidben, abban amit üzennek nekem és tudom, te is pontosan azt látod, ahogy beleveszel a tekintetembe…azt, hogy szeretlek. Ajkaid puhán érintik az enyémeket. Becsukom a szemem és élvezem, ahogy felfedezem a szád minden milliméterét, ahogy a gyomromban is a boldogságot érzem, ahogy minden idegszálam megfeszülve csak rád koncentrál.

Lassan nyitom ki a szemeim, a napsugarak beszűrődnek az ablakon. Magamhoz ölelem a kispárnám és egyetlen néma könnycseppel búcsúzom el…

tőled és a tökéletes pillanattól,ami csak az álmaimban létezett.

Chria

(kezdőkép: pixabay)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük