A lényeg, hogy együtt

Kedd este volt. Te a szokásos belső utazásodra készültél, ami számomra egy olyan mozgáskultúrához van kötve, amely abszolút természetellenes. Meg emberellenes is.

De te állítod, hogy neked jót tesz, én meg elfogadom, hogy a lelki egyensúlyod megtalálásához gyertyába kell lemenned. Vagy fel? Vagy nem tudom, hogy mondják, de szerencsére nekem ugyanezt az állapotot egy doboz sör is képes megadni.

Szóval elmentél arra az izé órára, én meg elvoltam a komló-maláta kombóval, meg Doug Heffernannal és a családjával. Tudom, hogy irtó ciki, de ellenben a többi közel 8 milliárd emberrel, én nem csak például Wislawa Szymborska műveit olvasom, hanem időnként még tévét is nézek?!  Jól van, na! Kellenek a TÖKÉLETLEN emberek is erre a bolygóra.

Tehát kellemesen elröhögcséltem azon, hogy Doug már megint milyen faramuci helyzetbe sodorja magát, amikor nyílt az ajtó és jöttél te. A vártnál korábban, plusz még furcsa hangokat hallatva is.

-Semmi baj, csak rosszul mozdultam! -mondtad könnyedséget színlelve, és semmi kivetnivalót nem találtál abban, hogy derékszögben vagy.

Az újdonságokra nyitott szemléletű embernek tartom magam, de ennek ellenére úgy voltam vele, hogy ez a póz talán mégsem üti meg frankó mércét.

-Holnapra elmúlik!

Ennyivel intézted el, de a holnap arról szólt, hogy én bepakoltalak az autóba, és vittelek orvoshoz. Te meg persze ellenkeztél és mire leparkoltam, már személyed elleni vétségként tartottad számon, hogy kórházba vittelek.

Durcásan kapaszkodtál belém, és miközben elhaladt mellettünk egy buliba rohanó csiga család, közölted velem, hogy teljesen feleslegesen jöttünk ide, és ciki az egész.

Viszont a hosszú lépcsősor láttán elbizonytalanodtál és viccelődni kezdtél azon, hogy milyen jó dolog, hogy az élet mindig gondoskodik a kihívásokról.

A hetedik lépcsőfokon adtad fel.

Akkor csordult ki az első könnycsepped, mire én felkaptalak, és miközben azt üvöltöztem, hogy engedjenek előre, mert elfolyt a magzatvizem, már be is értünk az épületbe.

A recepción az ügyeletes nővérkét biztosítottam arról, hogy sem nőgyógyászra, sem pszichiátriai kezelésre nem szorulok, majd leültünk várni. Pár perc után szúrtad ki a csokiautomatát és te is jönni akartál, hiszen “a választás komoly felelősség” -hangzott az érved.

Aztán elindultunk. Te ismét a karomba kapaszkodtál, rám bíztad magad, én pedig hagytam, hogy egy érzés eluralkodjon bennem.

Ha sci-fisre vennénk a figurát, azt mondanám, hogy időkaput nyitottunk.

Na jó, ehhez olyan asszisztálók siettek a segítségünkre, mint az a hetvenes házaspár, akik egymás kezét szorongatva várták az ügyeletes orvost. Valamint az általad csak “szelíd szemű” bácsiként említett idős úr, aki mialatt a feleségét támogatta, néha megtörölte a homlokát az élre vasalt vászonzsebkendővel.

Miután elláttak és beültünk az autóba, még utoljára visszanéztél a kórházra. Majd rám.

-Egyszer ez élesben megy.

A riadt hangod hallatán elmosolyodtam.

-Igen, meglehet. De csak az számít, hogy együtt leszünk. -mondtam csendesen, mire te fellélegeztél és így szóltál:

-Igen, a lényeg az, hogy együtt.

Hegyi László
Férfi titkok

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük