Nem nagyon nézek tévét, reklámokat meg annál kevésbé. Idegesítenek, és ez nem véletlen.

Ráadásul ez olyan, mint valami betegség, elkapok olykor ezt-azt belőle. Nemrégiben például egy nagy kozmetikai lánc reklámja verte ki nálam a biztosítékot.

Egészen a végéig nem tudtam, kinek a reklámfilmjét nézem. A történet úgy kezdődik, hogy egy középkorú nő viaskodik saját magával egy házban, az otthonában.

Szemmel láthatólag dilemmázik: megtegyem, ne tegyem… Leveszi a jegygyűrűjét majd visszahúzza. Bepakol egy bőröndbe, majd kipakol belőle.

Menjek vagy maradjak? Közben a férje úgy emlékszem a kertben tevékenykedik.

A nő árnyéka folyamatosan biztatja arra, tegye meg azt a lépést. De az önmagával vívott belső harc miatt egy darabig nem teszi meg.

Aztán a csattanó az, hogy egyszer csak megjelenik a nő, bepattan a bőröndjével a kabrióba, kibontja az addig copfban hordott haját és elviharzik mosolyogva, felszabadultan.

És utána jön a kozmetikai cég szlogenje és logója.

Amikor először láttam a reklámot, gyakorlatilag seggre ültem. Hogy mi vaaaan?

Arra buzdít egy kozmetikai hálózat reklámja, hogy ne szarozzak hagyjam ott a férjem?

Ne megoldást keressek, hanem egyszer csak pakoljak össze és lépjek le?

Nagyjából a „valósítsd meg önmagad” és a „válaszd a boldogságot” szlogenek mellé tudnám tenni ezt is, amik alapvetően igazak, csak önmagukban még nem oldanak meg semmit.

Ez a reklám nem arra buzdít, hogy először javítsd meg, amid van, hanem arra, hogy dobj mindent félre és robbanj ki, lesz ami lesz alapon.

Hozzáteszem: a reklámban nem úgy tűntek a szereplők, mint akik egy tragikus helyzet áldozatai. Nyilván nem tudhatjuk, milyen élethelyzetben vannak, de akkor sem az az első lépés, hogy lekoccolok, hanem talán az, hogy ne adj Úristen elmegyek egy szakemberhez és segítséget kérek…

Lehet azt mondani, hogy „ha nem megy, akkor majd elválunk”. De akkor hol marad a lényeg? Hogy „jóban-rosszban”? Eldobjuk, ha már nem kell és veszünk helyette másikat?

Azért talán a kapcsolatok terén ne éljünk már ennyire fogyasztói társadalomban….

Sárfalvi Janka

(kezdőkép: Pixabay)