Beléd szerettem

Valahogy feloldódtam benned, és most nélküled, nem találom önmagam. Elkeseredetten keresem az utamat, a hangomat.

Ha emberek közé megyek, mindenkiben téged kereslek.

Gyűlölöm, hogy ezt mondom, de az az igazság, hogy még mindig nagyon hiányzol nekem.

Ha tudnálak, felednélek, mert egyre nehezebben viselem, hogy lelked lenyomata még mindig ott van mozdulataimban, szavaimban.
Hidd el, nagyon igyekszem törölni magamból rám gyakorolt hatásodat, de minden hiába. Kínzó gyötrelem az nekem, hogy egy részed bennem él tovább.

Néha azt képzelem, az én lelkem lenyomata meg benned él, s téged sem hagy egyedül.

Talán elment az eszem.

Azt is megérzem még mindig, mikor vágyakozva rám gondolsz. Felforr a vérem, ajkam érzi ajkad, s kezed simogatását a combomon…  A távolból még hangod is hallom, ahogyan nevemet kimondod.

Nem tudom, magamat gyújtom ilyenkor lángra, vagy tényleg utánam sóvárogsz?

Talán túl sokáig játszottam azt, hogy csak múló szeszély vagy zavaros életemben, s ebbe beleőrültem.

Talán az a baj, hogy igyekeztem irántad való érzéseimet letagadni magam előtt is. Sikerült. Nem akartam fájdalmat okozni magamnak, s ez lett a vesztem.

Megrészegültem a szenvedély és szerelem italától, s bár tagadni próbáltam,

végül mégis beléd szerettem.

Zoé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.