Csak aki szeret, az lát igazán

Van, amikor mások osztják rám a szerepet.

Te azt mondod, nekem jó…

– Miért is? 

– Hát, mert egyedül vagy, és a magad ura…

Más meg pont azt állítja: Ez egy vacak szerep! 

XY szerint meg: Minden nézőpont kérdése.

Te meg: Te, megértelek… 

Ő meg, a hátam mögött szamárfület mutatva rám: Mit akar ez, talán királyfit, hófehér paripán?

Z azt mondja: Ne adjam fel, mert mindennek eljön az ideje, és örömmel látja majd, ha boldog leszek… Vele.

Sokak szerint szerencsés vagyok, mert olyan helyen dolgozom, ahol hivatásomnak élhetek…

Csak ti, akik tényleg szerettek,

tudjátok azt, hogy igencsak hosszú és gyötrelmes volt az út,

ami idáig vezetett.

Ő fennhangon sorolja, milyen nyaralási lehetőségek közül választhat… Közben részvéttel a hangjában, csak úgy odaveti: Sajnállak, hogy te nem mehetsz sehova – de ez van, én megtehetem, te meg nem.

Te, aki jól ismersz, ezen csak mosolyogsz: Felnézek rád – mondod – mert saját korlátaid és határaid között is jól érzed magad.

Benneteket télen hiába is hívnálak, tudom: Vár a jó meleg otthon… És mindig van kifogás.

Te meg örömmel eljössz: Naná! Ki nem hagyom a barátságos kis kuckódban a ,,télikabátos” gyógyteázgatást.

Neked aztán beszélhetek, rám se nézel, okostelefonod gombjait nyomkodva rám se figyelsz…

A ti szemetekben azonban, akik szerettek, s akiket én is szeretek,

örömmel látom viszont magamat:

azt a valómat, aki a saját filmjében, saját szerepét felvállalva alakítja

élete főszerepét. 

Edit

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.