Csenddel gyilkolsz

Tökéletes napok voltak.

Napközben kicsit kacér, vicces, de romantikus üzenetváltások. Aztán eljött az este, te megérkeztél hozzám, rengeteg ölelés, és bújás. Majd reggelig egymás karjaiban aludtunk.

A lakásom veled maga a béke, és a nyugalom szigete lett. Egy mesében éreztem magam.

Készültem a következő együtt alvásunkra. Elterveztem milyen vacsorát főzök neked, saját fogkefét vettem neked…

Még azon a bizonyos napon is minden úgy látszott, mintha rendbe lenne… Reggel édesen felébresztettél, majd szóltál, hogy te mész… Délután még egy barátnál találkoztunk, ott is rengeteg csók és ölelés.

Induláskor féltőn rám szóltál, hogy kössem be magam rendesen. Este még pár üzenetváltás a holnapi napodról, és egyik pillanatról a másikra mintha mindent elvágtak volna…

A közösségi oldalon ránéztem az oldaladra, és mit látok?! Már ismerősök sem vagyunk… Pánikszerűen küldtem az üzenetet: Ez most komoly?! Válasz nem érkezett. Reggel hívtalak, de nem vetted fel. Igen, látom, az üzenetem elolvastad.

Ülök kávéval a kezemben, és magam elé meredek… Miért?! Viharos kapcsolat volt a miénk, és annyiszor feltetted a kérdést, hogy: Miért tartasz ki? Más már rég feladta volna!

Tessék, megkapod a választ: Magadban, amit te hiányosságnak láttál, számomra az volt az erősséged. Nő voltam melletted, igen a nagy betűs NŐ! Te jelentetted számomra a támaszt, a biztonságot, veled egésznek éreztem magam.

Imádtam a hozzáállásod, a meglátásaid, és az általad vallott eszméket. Számomra a Férfi voltál. Minden egyes porcikát elfogadtam, és imádtam, úgy ahogy van! Megtaláltam benned azt, ami eddig mindenkiből hiányzott.

Az a büdös bogárnyi szeretet pedig napról napra csak nőtt… Ülök a lakásom erkélye előtt, kezemben a kávémmal, és érzem, hogy fáj a szívem.

Beleszúrtál egy láthatatlan kést, amit a csendeddel forgatsz.

Kicsit még átélem ezt a fájdalmat, aztán ki kell húznom ezt a kést. Holnap hétfő van, újra munkába kell mennem, és újra fel kell vennem azt a mosolygós álarcot – amit az utóbbi hetekben miattad sikerült ledobnom magamról – mérhetetlen szomorúsággal, mögötte.

Nem tehetem meg, hogy bárki lássa: összetörtem. Ma este még hozzábújok ahhoz a párnához, amin te feküdtél, hogy érezzem az illatod, és majd ahogy az illatod elszáll a párnából, talán én is jobban leszek napról-napra.

Zöldszemű

 

One thought on “Csenddel gyilkolsz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük