De azért süss fel nap

Nyár van, mégis szomorú, esős nap van ma.

Jó is, hogy esik, essen csak, essen. Hisz vége van, s legalább az eső eltakarja a könnyeink.

Szerelem volt-e? Nem volt.

Miért nem?

Mert nem volt ideje…

Nem, nem volt ideje azzá válni, nem kapott elég lángot, csak a kicsiny szikrák pattogtak, de ez egy tűzhöz mégis csak kevés. Parázs volt csupán.

Nem volt ideje!

Neki… rám!

Kereshetjük az okokat, miért nem. Fáradt volt, sokat dolgozott…

Az üzenetekre elvétve válaszolt. Már vissza sem hívott.

Két hét telt el így, vártam, türelmesen, fel-fel bukkant, nem értettem…

Nem érdekeltem eléggé. Igen, ez lehet az oka, hogy nem keresett.

De akkor miért nem mondta meg?

Az eső meg csak esik, kisebb-nagyobb cseppek hullanak a földre, figyelem.

Minden csepp hatalmas koppanással ér le, már-már visszhangzik a fejemben.

Többet érdemlek, így hát felemelem a fejem!

Ki fog sütni a nap, újra melegséggel tölti meg a lelkemet.

Igen, erős leszek!

Nem volt szerelem, nem volt időnk.

Kell ez az eső, hiszen a nap sem süthet mindig és minden virágnak szüksége van a vízre; a mező közepén, az elhagyott tanya régi kiskertjében, a folyó mentén vagy a határszélen.
Majd kisüt a nap, és illatoznak szépen.

Már csak apró cseppekben esik…

 

,,Na, gyerünk, süss fel nap, én bevárlak a parkban ülve.
Na, gyerünk süss fel nap, két szem behúnyva, fénybe merülve.
Na, gyerünk, süss fel nap, én túladok most a nagykabáton,
a megunt sapkán, és a régi sálon.”
Jazz+Az: Süss fel, Nap!

Anna

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.