…ütött-kopott papírdarab csupán, melyről már senki meg nem mondja, mi célt szolgált.
Senki nem tudja, honnan jött és hová tartott.
Megrongyosodott szélei, kikopott hajtás élei az idő múlását, a mindennapok gyötrelmeit mutatják.
Egykor kemény volt és színes, reményekkel és várakozásokkal teli. Boldog volt, mert tudta, fontos célt szolgál.
Egykor valami kezdete volt, valami izgalmasé és újszerűé.
Aztán, az évek során
belefáradt a várakozásba.
Meggyötört papírfecni lett belőle, elrejtve egy pénztárca titkos, elzippzározott rekeszében. Ma már csak emléket őriz.
Talán már azt sem tudja senki, miért került oda, talán már ő maga sem tudja, egykoron hol járt.
Érzi vesztét, szűkös a kis rekesz, menekülne, újra útjára indulna, de már senki nem várja érkezését.
Gazdája kezébe kerülve tétován odébb dobódik, hányódik erre-arra, mígnem a földön végzi…
Egy emlékbe elrakott menetjegy vagyok.
Egykor életed része voltam.
(kezdőkép: Unsplash)
