Egyetlen pillanat elég…hogy felemelkedjünk vagy éppen összetörjünk.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mennyire múlandó is a létezésünk és ezzel együtt elfelejtünk élni is, megélni az életet. Hagyjuk, hogy a hétköznapi gondok, bajok maguk alá temessenek és nem tudunk örülni semminek.
Egyetlen pillanat elég, hogy véget érjen az életünk. Ez mindig kiszámíthatatlan lesz és valahol félelmetes is. Ettől persze nem kell félelemben élnünk, éppen ellenkezőleg… kihasználva minden percet, amit itt tölthetünk.
Fel kell fedezni az apró csodákat az életben, mert tényleg elég egyetlen pillanat, hogy rosszra forduljanak a dolgok. Viszont ahhoz is elég, hogy jó irányt vegyen az életünk. Azt hihetnénk, ez a parányi idő semmire nem elég… de mégis annyi minden lehet benne.
Az anya vajúdhat órákat, de mikor az új élet világra jön, egyetlen pillanat alatt lesz a fájdalomból olyan önfeledt mámor, amit sehol máshol nem élhet meg egy nő.
Egyetlen pillanat alatt feladhat az ember minden ellenállást, és átengedheti magát valami csodás érzésnek… nekem is csak ennyi kellett. Egyetlen pillanat és a tekintete, ami belém vágott. Ledobtam a láncaim és a félelmeim, hogy megélhessek valami sokkal szebbet.
Egyetlen pillanat… pont ennyi kimondani, hogy vége és ezzel összeroppantani vagy éppen felszabadítani valaki mást, aki valamikor vagy talán még most is fontos nekünk.
Órákig, sőt napokig tartó viaskodás volt megírni a levelet számára, amiben lezárom azt, amit ő sokkal hamarabb zárt le szavak nélkül. De egyetlen pillanat volt rányomni a küldés gombra is és ezzel elengedni a kezét, amibe oly sokáig kapaszkodni próbáltam, hiába húzta el mindig.
Egyetlen pillanat elég egy önfeledt mosolyhoz: katicát fogni egy gyereknek, megsimogatni egy kisállatot, mosolyogva köszönni a boltosnak.
Igaz egyetlen pillanat alatt ázhat bőrig az ember egy záporban, érheti baleset, amiből talán sosem gyógyul fel, vagy mondhat olyat, amit rögtön megbán.
Összetörhetik az ember szívét is egyetlen mondattal. Mondjuk mikor a gyermeked az arcodba vágja, hogy utál… tudod, hogy nem igaz, de egy kicsit belehalsz.
Vagy mikor az, aki olyan hirtelen vált fontossá számodra, azt mondja, vége. Ha kimondja egyáltalán és nem csak kisétál az életedből, mintha sosem járt volna veled közös úton.
Egyetlen pillanat… könnyek, nevetések, szidalmak és vallomások. Mind-mind ott lehetnek ebben a másodpercben, és talán félsz beengedni őket vagy csak megfeledkeztél róla, hogy kell.
Én is így jártam… valahol az utam során elfelejtettem, hogyan is kell igazán megélni egy pillanatot. De jött valaki az életembe, aki emlékeztetett rá… egy pillanat kellett csak, hogy minden gát átszakadjon és tudjam, nem lesz visszaút… és egyetlen pillanat elég volt, hogy végképp összetörjön.
A végső perc, mikor azt is tudja az ember, hogy nincs visszaút. Hosszabb utak jönnek, az elengedésé… de egy őszinte gyermeki mosolyért még lehet pillangót fogni, egy felhőtlen kacagásért a barátodtól még lehet bolondnak lenni, hogy valakinek szebbé tedd a napját lehet kedvesnek lenni, hogy a te napod szebb legyen lehet a fényt látni, és hogy megadd magadnak az esélyt… egy pillantásban valakinek oda lehet adni a világot.
Ha ez lett volna az utolsó napod, melyik lenne az a pillanat belőle, aminek igazán átadtad magad? Volt ilyen?
Melletted áll a gyermeked? Simogasd meg!
Hazaért a férjed/feleséged? Csókold meg!
Találkozol egy baráttal? Öleld meg!
Látod, hogy valaki szomorú? Nevettesd meg!
Beleszerettél valakibe? Mondd el!
Ne halogass, ne várj. Holnap már lehet, hogy nem kapsz új esélyt!
Kezdj bele valamibe, amire régóta vágysz! Legyél bolond, legyél gyerek, legyél komoly, legyél vicces vagy éppen szomorú… nem kell mindig nevetni, de a lehetőséget mindig meg kell adnod magadnak, hogy valami vagy valaki felvidíthasson.
Éld meg azt, ami boldoggá tesz, akármilyen egyszerű dolog is: egy jó zene, finom bor, a kedvenc csokid, egy jó edzés, kergetőzés a gyerekkel, tánc a barátokkal, egy mosoly attól, akire titkon vágysz… bármi boldoggá tehet, ha engeded és nem felejted el… egyetlen pillanat elég, hát éld meg!
Chria
(kezdőkép: pexels)
