Eljöttél hozzám, de csak reménykedek, hogy most itt is maradsz

Hajnal volt, amikor felébredt. Azt hitte álmodik, egy kar nehezedett rá.  Meleg, izmos, ölelő kar.

Hol vagyok? Félig kinyitotta a szemét. A redőnyt nem húzta le este. Érzékelte, hogy az ég alja vörösből aranyszínűbe vált. Magához tért. Ezek szerint pirkad.

Mozdult volna, de érezte, hogy a kar a testén megremeg. Már rájött hol van, kivel. A Férfi! Az ő Istene! El sem hitte, hogy ez megtörtént, ez az éjszaka övék volt annyi év után először. Érezte az illatát, a lélegzetét, csodás dallam…

Óvatosan átkarolta az őt ölelő kezet. Érezte melegét, ahogy elnehezedve a derekára fonódik.

Nem mert moccanni, minél tovább tartson a varázslat.

Összeszorult a szíve, mi lesz, ha majd a férfi is felébred. Elmegy talán örökre. Itt hagyva az illatát és testének lenyomatát az ágyában.

Töprengett mit tegyen, hogy viselkedjen. Lélegzete felgyorsult, szíve kalapált az izgalomtól. Ha menni akar, nem áll az útjába. Hiszen a férfi maga a függetlenség, a büszkeség megtestesült példánya. Nők gyűrűjében érzi jól magát, ha hódíthat, vadászhat. Birtokolni nem akar, ahhoz túl szabad a lelke.

Ennyi lett volna köztük is? Két év után sem ismeri teljesen, hasított belé. Ez a férfi az utak vándora, miért is maradna… Várják távoli országok, hogy kamionjával bejárja a világot. Ez a munkája, hivatása, szerelme. Pár nap múlva útra kel megint, ki tudja, mikor jön vissza ide, vagy máshová vágyik talán?

Szomorú lett ettől. Oly régóta várta ezt az éjszakát, hogy boldog legyen végre. Megkapta. Talán ennyi járt, ennyi volt… Egy kellemes emlék a férfinak. Fájt ez az érzés, égette a lelkét. Nem mert megmozdulni, élvezni akarta ezt a félig éber, összesimult állapotot álom és ébrenlét határán, a puha, meleg csöndben.

Mind jobban igyekezett a férfihez simulni, hogy érezze, most csak az övé. Hatalma van felette. Boldogság járta át szívét-lelkét. Úgy érezte, bárhogy lesz, megérte! Ha ennyi volt, elfogadja, nem küzd érte. Kettőjük titka marad örökre, ha nincs tovább.

Hálát érzett, szerelmet, hogy mindezt átélhette. De tudta, hogy belehal egy része, ha többé nem látja, nem hallja a férfit. Nem tudta mit tegyen. Olyan régóta várt rá, annyiszor megrettent tőle, de mégis egymásra találtak megint. És most itt van! Valóságosan is.

Lehunyta szemét és hallgatta a férfi egyenletes lélegzetét. Megnyugodott. Bízni kezdett. Feltámadt benne a remény. Nem, már nem akarta birtokolni, rabságban tartani. Úgy döntött, szabadjára engedi, talán akkor visszatér. Örökre. Egy életre. Hiszen – jutott eszébe – Nőnap van.

A férfi direkt időzítette így! Tiszteli őt! Mély hullámokban öntötte el a szerelem testét és lelkét. Igen! A férfi rá vágyik, hozzá tért haza, terve van vele. Adja Isten, hogy elinduljon egy új élet kezdete számukra, oly sok viszontagság után.

Hozzon boldogságot a szerelem örök reménye…

Fata Morgana

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük