Embernek maradni egy embertelen világban is – az idei 6 fogadalmam

Sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni. Szilveszter éjfélkor, pedig pláne nem.

Pontosabban fogalmazva, amióta a húszas éveim elején azt fogadtam meg mindig koccintáskor, hogy „bikinitestem lesz májusra”, és valahogy sosem jött be.
Később rájöttem, nem is kell bikinitest, mert úgysem megyek strandra, maximum valami fürdőruha plusz lebernyeg cuccban, mert olyan szégyenlős vagyok.

Szóval, amit évek óta megfogadok, hogy nem teszek felesleges fogadalmakat. Nos, idén megszegtem ezt, ugyanis tettem újévi fogadalmat, nem is egyet.

1. Megfogadtam, nem sírok a veszteségeken, nem siratom azt, ami nem lehet az enyém.

2. Megfogadtam, nem szomorkodom az után sem, amire azt hittem, hogy az enyém, de sosem volt az.

3. Megfogadtam, hogy az életszemléletem keményebben tartom be idén. Többé nem teszem, hogy megfeleljek elvárásoknak, melyeket mások támasztanak felém.

4. Megfogadtam, nem remélek barátnak minden olyan embert, aki jó szándékkal közeledik felém, vagy legalábbis jó szándékúnak mutatja magát.

5. Megfogadtam, nem engedem magam kihasználni.

Ez öt nagyon kemény fogadalom.
Az utolsó kettő viszont a lelkivilágomat is érinti. Valami okból kifolyólag, sokszor érzem magam magányosnak. Ott legbelül. És akkor számot adok a barátokról, akik többnyire nincsenek, vagy sosem voltak igazán jelen.

A „nem remélek barátnak senkit” kissé fura lehet, de ebből a magányosság érzéséből adódik, úgy gondolom.
Régi mondásom, hogy nem vagyok kötelező, nem vagyok unaloműző, nem vagyok senki lábtörlője, de valahol a keménységem ellenére, mint minden ember

vágyom egy olyan barátra, aki jelen van, akinél jelen vagyok.

És amikor továbbgondoltam az utolsó fogadalmam, miszerint nem hagyom magam kihasználni, hogy 2020-ban, nem leszek hiszékeny, nem leszek túlzottan jószívű, nem hallgatok meg boldog-boldogtalant, nem akarom megoldani sem tanáccsal, sem tettekkel mások gondját-baját, nem formálok véleményt csak magamban, és ha kérdezik, sem mondom ki, mert kétélű fegyvert kovácsolhatnak belőle.

Ekkor belém hasított egy kérdés:

„Te jó ég! Ne legyek ember? Ne legyek ember, emberséges 2020-ban?”

Ember, és emberséges maradok, csak meghúzom azt a határt, amivel az lehetek, aki szeretnék lenni. Önmagam. Önmagam a családomnak, és önmagamnak.

2020-ban elengedem a fájdalmakat, nem búslakodok a veszteségeken, és jobban figyelek mások szándékaira.

Talán így negyven felé közeledve, végre ráébredek, hogy nem minden ember tiszta, őszinte, emberséges, még ha a legjobbat is feltételezem mindenkiről.
Ember maradok továbbra is, mert ember szeretnék maradni, olyan ember, aki hisz 2020-ban is az emberségben, és a mosoly erejében.
Tudom, csak így maradhatok hű önmagamhoz, és az őszinte mosolyomhoz.
Ugyanis kételyekkel a fejemben, bizalmatlansággal az emberek felé nem tudok őszintén mosolyogni, de nyitott szemmel még maradhatok az, aki vagyok.

Hiszem, hogy egy őszintétlen mosolynál, talán nincs is rosszabb. És én erre képtelen volnék.

Megfogadom, hogy 2020-ban is mosolygok, még azokra is, akik összevont szemöldökkel néznek rám, vagy elfordítják az arcukat. És ez a 6. fogadalom.

A 2020-as évem az elengedés és a nyitott szem éve lesz.

Te tettél fogalmat, vagy van mottód 2020-ra?

Boldog megújult 2020-at mindenkinek, és csak óvatosan a bikinitest fogadalmakkal!

PinkAnyu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük