Emlékek, érzések

Néha azon kapom magam reggel a tükörbe nézve, hogy rám törnek az elmúlt évek emlékei… Egy-egy kósza érintés fura érzései, egy-egy arc bevillanása, egy-két rossz döntés nyoma a lelkembe vésődve…

Néha azon kapom magam, hogy felszínre törnek a régmúlt sérelmek, a meg nem emésztett fájdalmak, az el nem fogadott tettek, a bennem ragadt, ki nem mondott szavak.

Néha még eszembe jut milyen volt régen, és néha még eszembe jut, én milyen voltam régen.

Azt gondoltam jó ötlet egyedül megélni a mindennapokat, de becsuktam lelkem összes kapuját és elvesztettem ragyogását.

Elszeparáltam magam mindentől és mindenkitől és felépítettem magam köré azt a falat, amit nemhogy más, de én sem tudtam már lerombolni.

Az idő múlásával rájöttem, megrekedtem a saját börtönömben, és én vettem el lelkem ragyogását. Küzdöttem olyan férfiakért akiket nem láttam jól teljes valójukban, elvakított a saját egóm. Volt, hogy beértem kevesebbel annál, mint amit érdemlek.

Megálmodtam velük azt a tündérmesét, ami soha nem is volt az enyém. Néha azon kapom magam reggel a tükörbe nézve, hogy nem baj ha rám törnek a régmúlt emlékei, a régmúlt sebek démonai, mert ők tettek azzá aki ma vagyok.

Visszaemlékezem rátok mosolyogva, és bár lehet, néha a polcom rogyadozni kezd, ma már tudom, újra ezt a hibát nem követhetem el.

Tudod miért? Mert már azt akarom, hogy úgy ragyogjon a lelkem, ahogy igazán megérdemlem.

Musa Dóra

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük