Fahéjillatú emlékek egy barátság hullámvasútján

Szavak, ékezetek, vesszők és pontok halmaza. Üzenetem érkezett egy szokványos napon, egy nem szokványos feladótól.

Évek hosszú sora hömpölygött el mellettünk úgy, hogy mit sem tudtunk egymásról. Most találkozót kérsz.

Emlékek áradata ömlött a nyakamba, de minden annyira régen történt, hogy megkérdőjeleztem, vajon a valóság elemei nem csak a képzeletem szüleményei?

Vártam. Izgultam. Jött.

Az őrangyalom voltál. Akkor vigyáztál rám, amikor nem volt semmim, csak te, Lány!

Ennyi idő után csakis közhellyel lehet kezdeni a beszélgetést. Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Időjárásról? Vele?

Sosem beszéltünk közhelyekről.

Hogy vagy? Ugyan! Belenézett a szemembe és tudta.

Sosem kellett mondani.

Vajon rám ismersz? Felnőttem. Talán így már nem is fogsz kedvelni…

Kávé. A kávé jó kezdés. Amikor fahéjat szórt a kávéjába, megkönnyebbültem. Ő az. Egy cseppet sem idegen.

Voltak borús időszakok, elvesztettem a legjobb barátnőmet, csupán egy bús emlékkép lettem a fejedben.

Beszélgettünk az élet nagy dolgairól, teljesen természetesen. Majdnem úgy, ahogy régen. Jó volt. Talán kicsit kevés is.

Biztosan kevés. Annyi mindent akartam elmondani! Azt mondtad, hogy sosem gondoltad volna, hogy egyszer még beszélünk.

Azt éreztem, hogy próbáltál újból szeretni, de ahhoz először el kellett veszítened.

Valóban bölcsebb emberek lettünk, de megmosolyogtattak a régi mozdulatok is. Van, ami nem változik! Saját magunkat nem lehet meghazudtolni.

Ketyegett az óra, tovább kellett állni. Megöleltük egymást.

Nem maradtunk semmiben. Sosem írtunk forgatókönyvet semmihez. Talán majd holnap átmegyek és becsengetek…

Kirizs Kornélia

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük