-Nyisd ki magad, nyisd ki magad… Nyisd ki magad! Ezzel nem oldasz meg semmit, csak megbántasz embereket… Csak meggátolod, hogy beszélni lehessen veled! Mire jó ez? Nyisd ki magad!
-Hogy kell? Azon már túl vagyok, hogy ha nevetnek az utcán mögöttem, azt gondoljam, hogy biztosan miattam, rajtam… Középiskola, kamaszkor, jó kis üldözési mánia…
Meg azon is, hogyha egy jó könyv elolvasása után mosolyogva szállok fel a buszra, és arrébb lök valaki, ne visszabújjak a páncélomba, hogy ez mégsem a könyv, hanem a valóság… Hanem rá is rámosolyogjak, arra aki meglökött.
Amikor először csináltam, nagyon meglepődtem. Igazából, akkor minden mindegy volt…
De mosolyt kaptam vissza, és kedves szavakat.
Kellenek a válaszreakciók.
Abból értünk. Nem lehet elbújni…
-Akkor??? Nyisd ki magad!
-De ez most más… Ebbe belehalok.
-Miért, így amúgy élsz?
-Nem.
-Nahátakkor, nem mindegy?
-Hm.
-Nyisd ki magad! Nyisd ki magad! Nyisd ki magad!
sr
