Hogyan lesz két különböző emberből egy tökéletes pár?

Vajon hány ember szenvedhet, csak mert mások nem látnak be az álarc mögé?! Emlékszem, amikor megismertelek. Te voltál a vagány, engem semmi sem érdekel srác.

Amikor először beszéltünk, valahogy másnak éreztelek annál, mint amit hallottam rólad. Bár nem tudtam elképzelni, mégis miről beszélgethetnénk. Én épp egy szakítás után voltam, te pedig kifelé lábaltál egy kapcsolatból, ami mindkét félből a legrosszabbat hozta ki.

Ebben a helyzetben éreztem magam én is. Mert egy ilyen kapcsolat, bármennyire is rossz, valahogy mégis magához láncol. Önpusztító életet éltél, olyan értékrenddel, amit én sosem tudtam megérteni. Én viszont épp visszataláltam magamhoz, élveztem az egyedüllét aprócska örömeit. Vidám voltam és önbizalommal teli. Gondoltam, “egyefene beszéljünk”. Közben a kapcsolat nálad is véget ért, és végre én is elszakítottam a szálakat az exszel. De a beszélgetés még mindig szigorúan baráti mederben folyt.

Eszem ágában sem volt kapcsolatba bonyolódni. És bár tényleg csak beszélgettünk, és tényleg csak barátként, én lettem a már régen halott volt kapcsolatod végét okozó bűnbak. A vádló kérdés, ami olyan sokszor elhangzott, hogy mivel vagyok jobb….

A válasz nagyon egyszerű:

nem voltam jobb, csak teljesen más.

Nem akartam én semmit, csak barátok voltunk. Sajnáltam a másik felet. De ahogy egyre többet beszéltünk rájöttem, ő sem szent.

Idővel elkezdtem belátni a maszkod mögé. Mindketten sérültek voltunk. De meglepett, hogy a hatalmas ego mögött, milyen bizonytalan vagy. Meglepett, hogy milyen rossz véleménnyel vagy magadról. Nem értettem, miért nem változtatsz, ha neked ennyire nem jó. Őszinte beszélgetések voltak, és talán ez is az oka, hogy ma is kendőzetlenül őszinték lehetünk.

Hiába a szokásos szöveg, hiába a bájgúnár álca, egyszerűen átláttam rajta. Gondolkodás nélkül közöltem is veled. Nem féltem önmagam lenni, nem féltem, mit gondolsz rólam. Kíméletlenül őszinte voltam. És ami a legviccesebb, neked ez tetszett.

Emlékszem, néha még levegőt sem vettél, ha épp valami olyat mondtam, úgy meglepődtél. Üdítőnek érezted, hogy nem kapod meg azt, amit akarsz, de közben bosszantott. Nem akartunk megfelelni, szimplán csak levetettük az álarcot.

És idővel érteni kezdtelek…

Megértettem, hogy miért lettél olyan, amilyen valójában nem vagy. Elkezdtem megismerni a társaságod. Elkezdtem átlátni, hogy mennyire más vagy velük, hogy játszod a szerepet, ami nem te vagy, de elvárták tőled… Hogy valójában nem ismernek, csak betettek egy skatulyába, mert nekik ez így volt jó, vagy épp vicces vagy akármi.

Az már nem volt szempont, te vajon hogy érzed magad. Elkezdtem megérteni a viselkedésed. Hogy miért voltál olyan, amilyen. Bár a mai napig nem értek vele egyet. A sok szidás, hogy te ekkora szemét vagy, ilyen s olyan, stb. – beléd ivódott.

Belementél a játékba, hogy a szenvedély egyenlő az indulattal. Úgy gondoltad: jó, ha ezt akarjátok, megkapjátok. Időközben a “jóakaró barátok” is csepegtették az infókat. De arra nem számítottak, hogy erre majd rákérdezek nálad is. Mert addigra már ismertelek. Ismertem azt, akit már olyan régóta elnyomtál magadban. Hiába láttak mások, egy beképzelt, balhés csajozógépnek. Láttam, hogy ez csak látszat. Utólag azt mondtad, velem önmagad lehettél. S bár a kémia már az első találkozás alkalmával is borzalmasan erős volt, én mégis ellenálltam, hisz én is sérült voltam.

A kémia nem elég, szerelem is kell.

Nem volt szerelem első látásra, de aztán idővel beléd szerettem. Menekültem előled, te mégis kitartottál. Volt, mikor azt mondtad, feladod, de mégis küzdöttél. Én még akkor is ellenálltam, mikor már szinte kapcsolatban voltunk. Nem akartam magamnak beismerni azt, amit már a környezetünkben mindenki látott.

Idővel sikerült megértetnem veled, hogy egyáltalán nem vagy rossz ember. Hogy egy végtelenül kedves, jószívű és törődő férfi vagy. Hihetetlen, hogy egy ember, mennyire ki tud fordulni magából, ha folyton becsmérlik. Érdekes látni, hogy az emberek, mennyi rosszat ki tudnak hozni egymásból. Értékelsz minden jót, amit kapsz. Megbecsülsz, szeretsz és elfogadsz.

Ma már tudod és én is tudom, hogy az, ami köztünk van, ritka és hatalmas kincs. Nincs üvöltés, nincs hazugság, nincsenek álarcok, nincs az, hogy a másik felet hibáztatjuk a saját hibáinkért és a rossz döntéseinkért, nem hagyjuk a másikat magára konfliktus helyzetben, hogy a sebeinket nyalogassuk. Viszont van szerelem, szeretet, tisztelet, megértés, támogatás, hűség, rengeteg beszélgetés és büszkeség a másik által elért eredményekre.

Mert két nagyon különböző, viszont sok tekintetben hasonló ember között másképp nem megy. Mi nem csak szerelmesek vagyunk, hanem társak és barátok. Rengeteg nevetés és heccelés, összebújás és közös cél. Mert így is lehet. Mert sajnos sokan elfelejtik …

Egy kapcsolatban a felek egyenlők. Nem a leigázás a cél, nem az uralkodás, nem a saját akarat szerinti formázás. Minél nagyobb és több az elvárás, annál nagyobb az ellenállás. Mert két nagyon makacs, erőteljes személyiség is lehet boldog együtt.

Nem kell felégetnünk egymást. Erőfeszítéseket kell tenni, de mindent megér, mert ha szeretünk, tisztelünk, elfogadunk, és nem betörni akarjuk a másikat, akkor, ha egymásnak szántak, minden a helyére fog kerülni.

Igenis létezik igaz és feltétel nélküli szerelem. Igenis létezik, és nem csak a filmek és romantikus regények történeteiben, hanem a valóságban is. De tenni kell érte. Mert ha valami igazán különlegesre lelsz, meg kell becsülni és vigyázni rá. Ezért én nagyon hálás és boldog vagyok, hogy megtaláltuk egymást, s ugyanazt érezzük.

És köszönöm, hogy kitartottál. Mert tényleg létezik az igaz szerelem, csak észre kell venni.

Babó

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük