,,Az ember legyen a saját életének a hősnője!”
(Holiday/Iris)
A szürke hétköznapok, a minket ért sérelmek, kudarcok és negatív impressziók könnyen utálattal tölthetnek el minket.
A fásult fájdalomban elidegenedünk önmagunktól. Sőt úgy gondolhatjuk, hogy minden, ami velünk történik, az jogos.
Szürke kisegerekké válunk a saját életünkben.
Velem is ez történt.
Nem tudtam tükörbe nézni, citromba harapott fejjel éltem a mindennapokat.
A mélypontot szilveszterkor értem el, amikor éjfél után egy órával bepezsgőzve, egyedül feküdtem az ágyban és rájöttem, igenis jogom van szeretni önmagamat.
Mi több, kötelességem, hogy szeressem saját magamat, mert helyettem senki sem fogja megtenni.
Megfogadtam, hogy megszeretem önmagam.
Így kezembe vettem az életem irányítását.
Nem volt könnyű az elmúlt három hónapom.
Volt olyan, amikor úgy érzetem, hogy minden flottul megy és én vagyok az, aki arra rendeltetett, hogy megváltsa a világot.
Utána jöttek pofonok az élettől, s akkor azt gondoltam, jobb lesz, ha megváltom a síromat, mert olyan szánalmas vagyok…
Nemegyszer megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet, jó az nekem úgy is. De mi is?! Hiszen annyi tehetetlen dühöt éreztem magamban! Annyi kimondatlan szó akadt a torkomon, annyi elfojtott érzés élt bennem, annyi vágy.
Nem, nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy az eddig elért munkám eredményét
a szemetesbe dobjam.
Életem eddigi legjobb döntése volt ez.
Nehezen, de elkezdtem szeretni önmagam. Minden hibámmal együtt.
Most már érzem magamban az erőt, meglátom a hétköznapokban a színeket és a rossz dolgok egy pillanat alatt leperegnek rólam. És ez csakis annak köszönhető, hogy az életem színpadán bevállaltam a főszerepet és a rivaldafényt. Mert igen, mindannyian megérdemeljük a csillogást!
Ne félj a kezedbe venni az irányítást, ragadd meg a pillanat lehetőségét,
ragyogj az életed színpadán! Hiszen ez a dolgunk…
Ettől leszünk
Nők.
Tímár Csenge
