37 éves, 3 gyerekes, elvált nő.

Fiatal. Dehogy fiatal, vén, mint az országút. Hiába próbálnak belé lelket önteni a barátnői, nem hagyja magát meggyőzni. Hagyta kárba menni a legszebb éveit, s most egyedül maradt.

Három gyerekkel, öregen.

Legalábbis ezt érezte, pedig dehogy volt öreg!

A húga mindig azzal viccelődött, hogy későn érik, s hogy áldozat típus.

Nem elég magabiztos, nem áll ki sem magáért, sem másért, hagyja, hogy megalázzák, hogy hülyét csináljanak belőle, hogy beletapossák a földbe. Illetve senkinek nem hagyta ezt, csak a volt férjének, Balázsnak.

Aztán egy reggel úgy ébredt, hogy befejezi. Elege van. Nem lesz szakácsnő és cselédlány egy személyben, míg Balázs a barátnőjéhez jár ahelyett, hogy a gyerekekkel múlatná az időt, vagy a barátnőjéhez hordja a pénzét, míg ő kétségbeesve küzd, hogy ne haljanak éhen.

Tényleg későn érő típus.

De megérett és ez a lényeg.

Amikor Balázs felhívta, hogy számon kérje, nem volt hajlandó vitába bocsátkozni. Annyit kért tőle, hogy gondolja át milyen elektronikai berendezésre tart igényt, ágyra, asztalra, szekrényre, gondoskodjon az elviteléről és többé látni sem akarja. A gyerekeket természetesen akkor látogatja meg, amikor szeretné. De ettől nem tartott. Soha nem pazarolt rájuk egy percet sem az értékes idejéből. S ez, tulajdonképpen jobban fájt neki, mint az, hogy megcsalta és megalázta. A férfinak persze nem kellett semmi, az autón kívül, amiről Anna önként és dalolva lemondott, hiszen jogsija sincs…

Egyedül maradt. Bár csak fizikailag, mert lelkileg már egyedül volt, évek óta! Pont mióta a fia megszületett. 3 éve. Sőt, már sokkal korábban egyedül maradt. Ha igazán belegondol, az egész kapcsolatban, 17 évig egyedül volt. És várt. Naivan, szerelmesen. Hogy jobb lesz, hogy jó lesz, hogy lesz valami. De nem lett.

Karácsony közeledett, a családja, szülei, testvérei külföldön éltek már, csak ő maradt itthon, Balázs miatt.

A Facebookon és az Instagramon élt szociális életet. A barátnői próbáltak életet verni belé, vagy legalábbis élet kedvet, de nem hagyta, ellenállt.

Szenteste ráírt egy ismeretlen. Külföldi. Beszédbe elegyedtek.

Csupa semmiségről írtak egymásnak, s ettől a „beszélgetéstől” egészen kivirágzott. Mosolygott, és vidám volt. Jó volt ránézni, a barátnői meg is jegyezték, mintha kicserélték volna…

A fiú fiatalabb volt, 10 évvel. Anna húga és a hozzá közel állók támogatták, csak élje meg a pillanatot, higgye el, hogy szép, hogy értékes, hogy csodálatos, minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit a volt férje lerombolt benne a hosszú évek alatt…

Hónapok óta leveleztek, beszéltek. Tervezték, hogy találkoznak. De a fiú nem akart jönni, azt szerette volna, ha ő megy hozzá. Ám Anna félt. Ezer dologtól. Hogy becsapja, hogy nem mond neki igazat, hogy eladja szervkereskedőknek, vagy kurvának… Nem volt előítéletes, sőt, szeretett volna hinni neki, de ezzel a múlttal a háta mögött nagyon félt. Ráadásul a gyerekeit sem hagyhatta magukra.

A fiú megsértődött, hogy elutasította, és többé nem írt neki. Anna megint összetört. Darabokra.

Akkor már tavasz volt, virított az orgona, sütött a nap hét ágra, lágy szellő simogatta az arcát, tüdejét megtöltötte a tavasz-szag -ahogy ő hívta-, de a szerelmes boldogság helyett csak a fájdalom marcangolta a szívét.

A húga segíteni szeretett volna.

Írt a fiúnak: nem teheti ezt a testvérével és ha igazán szereti, ha szerette, és nem hazudott neki, akkor üljön egy gépre és látogassa meg a nővérét, mert ez elvi kérdés, nem a nő megy a férfi elébe, hanem fordítva, és nem érdeklik a törvények, intézkedjen!

Mindent előre elterveztek.

Kora nyári délután volt, mikor Anna kiment húga elé a reptérre. Térdig érő szoknyát viselt, kávébarnát, fehér spagettipántos blúzzal. A válás óta sokat fogyott, a bánatát edzéseken vezette le, feszes volt és csinos, megnőtt barna haja, zöld szeme, ami eddig olyan fátyolos volt, most már csak úgy csillogott. Sugárzott belőle az erő és a magabiztosság.

A hömpölygő tömegben már látta kalimpáló húgát, akinek mindig annyira örült, mintha ezer éve nem látta volna.

Vártak még, jó fél órát. Anna nem tudta mire… Aztán újra tódult ki a tömeg és megpillantott egy nagyon magas, derék, fekete hajú fiút, aki félénken mosolygott felé. Csak akkor tért magához, amikor előtte állt. Kezet nyújtott neki és megölelte. A férfi átkarolta a derekát és hajába szagolt.

Nem merték elengedni egymást. Soha többé…

Rácz Emőke