Kevés boldog házasságot látok. Amit annak látok, sokszor kiderül, egyáltalán nem az…
Furcsa ez.
Volt egy pár, úgy irigyeltem őket.
Igazából nem csak én, mindenki.
Volt, aki fátyolos szemmel nézte őket,
milyen aranyosak, de gyönyörű pár, milyen szépek
– szerintem az ilyenben is van irigység…
Nem rosszindulat, de azért egy kicsike, csendes irigység szerintem igen. Lehet, nincs igazam.
Nos, olyan dolgok derültek ki róluk, miután váratlanul szakítottak – ami valóságos hidegzuhanyként ért mindenkit.
Hogy pont ők? Hogyhogy? Nem lehet igaz, ezt nem hiszem el!
Már válnak.
Aztán derültek ki a részletek, és mondhatom,
szinte semmi nem úgy volt, ahogyan mi láttuk…
Ez volt a legkirívóbb, leghihetetlenebb történet a környezetemben és bár eddig is láttam jó pár szakítást úgy, hogy látszatra pedig minden oké volt, olyan sokszor olvastam és hallottam ilyesmiről, de mégiscsak más az, ha az ember így, testközelből látja… Hűtlenségek, hazugságok, ahogy egyik a másikat átverte, bántotta…
Tehát rettenetes, és ez most megváltoztatott bennem valamit.
Nem akarok tökéletes kapcsolatot!
Hogy kapcsolatot akarok-e? Igen, persze. Abban hiszek.
De a látszatban már
egyáltalán nem!
Kárpáti Kata
(kezdőkép: Pixabay)
Megszűnt az emberek egymás iránti tartós igénye. Megszűnt a házasság iránti alázat. Úgy indulunk neki, hogy örökkön-örökké, aztán az álompárból is elszáll a rózsaszín köd. Sok összetevője van ennek,hogy ideáig jutott a világ. Nem is tudom kik a rosszabbak…. a nők, vagy a férfiak? Két ember kell ahhoz, hogy felboruljon egy házassság, no meg egy hordozható telefon. Nagy kísértés van a telefonokban. Csak egy „üzi” és valakinek már megdobban a szíve. Úgy gondolja,hogy biztos ő az igazi, amiben jelenleg él már nem olyan érdekes. Jönnek a kifogások: sok a munka az irodában, edzés, csapatépítő tréningek, stb. Az egész világ megváltozott, és ezáltal az emberi értékek is változtak, sajnos rossz irányban. Már fiatal korban megy a cikizés, hogy „Te még mindig vele jársz”, mert ez nem sikk. Jó magam is elváltam 50 éve, de akkor egész más volt az ok. Együtt éltem az anyósommal, aki főzte a pálinkát a fiának és akiből lassan alkoholista lett. Nem voltak félrelépések, titkok, de az alkohol és a rosszindulatú anyós megmérgezte a házasságomat. Aztán rátaláltam a nagy Ő-re mi voltunk az álompár és 38 évig együtt éltünk, míg meg nem haltunk…. azaz csak Ő. Majdnem igaz a történet, de a nagy Ő 18 év után félrelépett…. aztán én „győztem”, mert mellettem maradt. És hogy történt a félrelépés? Ez már az új világ szele volt… jó munkahely, sok pénz, külföldi csapatépítés, ahová elvitték a fiatal özvegyet, hogy ápolják a lelkét. Ő a fiatal özvegy és az én nagy Ő-m Párizsban egymásba szerettek. Voltak sírások, kiabálások, de harcoltam érte, ami nagyon megalázó volt akkor. Engem választott és még 18 évig együtt éltünk, és az én kezeim között hunyta le a szemét….. Újra megtenném, mert én nem dobom ki a lyukas zoknit, hanem megstoppolom.