Költözések, amibe majdnem belehalt a lelkem

Februárban kezdődött az ötödik költözésem alkalmával, hogy kikötöttem egy egészen aprócska szobában, de tényleg nagyon apró volt, befért egy ágy, egy szekrény, és talán annyi hely még volt, hogy körbe forduljak a saját tengelyem körül, de cigánykerekezni már nem nagyon tudtam volna.

Ezt az apró szobát laktuk ketten.

Amikor egyedül maradsz a nagyvilágban, és nem épp a számításaid szerint jönnek össze a dolgaid, de úgy érzed maradnod és csinálnod kell tovább, akkor egy pici lyuknak is örülsz. Amúgy is a barátnőm szerint én a költözésből csináltam sportot. (Köszi Réka, azóta is jót nevetek ezen!)

Ez az apró szoba penészes volt. A dohszagról mindig papám pincéje jut az eszembe, ahol naphosszat cipőt javított ott.

Dohszagú lett a hajam, a ruháim, a mindenem, az akkori februári létem. Mosodába jártunk és órákat vártunk csak azért, hogy fél óráig legalább illatosak legyenek a ruháink… ( és titkon fejben naponta 100-szor nyírtam ki az öreget, akitől kivettük azt a szobát. )

Fura dolgoknak tud örülni az ember… illatos ruha.

A hatodik költözésem alkalmával iszonyatos köhögés lett úrrá rajtam, amiből most lábalok ki. Azt gondoltam, hogy a penészes szoba megtette jótékony hatását, és bár valószínű, hogy túl jó hatással nem volt a szervezetünkre, de a köhögés amolyan lelki síkon való vizsgálódását kezdtem el, miután semmilyen gyógyszer nem segített.

Az empatikus ember mindig magát okolja mindenért, még azokért is, amihez semmi köze,

de csak mert minden mindennel összefügg.

Mondjuk a szomszéd néni szorulásáról én épp nem tehetek, de talán segíthetek rajta.

Azóta megtanultam, hogy a köhögés nem más, mint a belélegzett levegő nem kívánatossága. Amikor már elég abból a levegőből, amit minden pillanatban magadba szívsz.

Azóta megtanultam, hogy a hosszú évek alatt felgyülemlett elfojtások milyen testi tünetek egyvelegeként jelenhetnek meg.

És azóta megtanultam azt is, hogy nincs azzal semmi baj, ha a költözésből csinálok sportot, csak semmilyen formában nem tesz boldoggá a bizonytalanság.

Lassan a hetedik költözésem is meglesz, és úgy érzem itt ér véget a történet. Szerencsére sosem írtam fel mennyi pénzt költöttem a vándoréletemre az elmúlt 2 évben, de egy dolgot biztosan tudok.

Életem egyik legjobb döntése volt a nagyvilágban maradnom, és nem haza szaladnom.

Nem bánom a rengeteg megmérettetést, mert minél több jött, annál erősebb lettem.

Megtanultam, hogy az ember csakis saját magában bízhat, mert a nagyvilág bizony gonosz tud lenni, az ember meg sok hülyeséget tud csinálni, és túl sok tükröt képes magának tartani.

Sokszor lehetsz bárányka a farkasok között, és sokszor fordítják ellened a saját múltad.

Le kell vonni a tanúságot, miszerint mindig a most számít, és nem az, ami már elmúlt. Nem attól leszel érdekes hogy milyen voltál, hogy mennyi mindent kibírtál,

attól leszel érdekes ahova most eljutottál, és amivé lettél.

A létezésnek 7 síkja van, és bezárom az utolsó költözésemmel ezt. De a végtelenségig tanulok, mert a komfortzónámat két lépéssel magam mögött hagyva szeretem az Életem.

Musa Dóri

(kezdőkép: Pixabay)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük