Luca napi búza nélkül

Közel van december közepe, amikor Apa kórházba került. Tavaly ilyenkor. Karácsony előtt.

Aztán hat héttel később már a mocskosul hideg temetőben álltunk.

Most nem várom az ünnepet – szerintem először életemben. Semmi kellemes zsibongást nem érzek, nincs izgalom, csak gépiesen teszek mindent, amit ilyenkor szoktam, bár idén már biztos nem lesz Luca napi búza az ünnepi asztalon.

Szerencsére a kisfiamnak még nem tűnt fel, hogy anya szeme másmilyen.

Annyira hidegen hagy, hogy nagyjából egy hét múlva karácsony, hogy magam is megdöbbenek rajta. Valahol elveszett a vágyakozó, hívő, igaz gyereki énem a rideg kórházban. Ott, ahol …

… majd máskor elmesélem.

Valamelyik nap elméláztam gyerekkorom karácsonyain, meg a fiam karácsonyain. És az illatok stimmeltek. A fenyő, a zserbó, a hal, a káposzta, a csillagszóró illata. A fontosabb hangok is ugyanazok voltak: csengettyű, ének, gyermeki nevetés. Én már kihagyom, hogy ünnep előtt nem fürdünk, mert a ponty csobog a kádban – pedig milyen jó volt titokban kuncogva megsimítani a csillogó pikkelyeket. Most, ha egy ponty lenne a kádban, elnevezném Benőkének, és ünnepélyes szabadon bocsátásáig nem fürödnénk.

Kiskoromban mindig összegubancolódott a karácsonyi izzó, ami aztán ahogy felkerült végre arra az „ilyen-olyan” fára, pont nem működött tovább, és egyesével kellett ki-be tekergetni, hogy melyik adta meg magát. Ha pótizzó nem volt, akkor sokkal erősebben ragyogott a többi, nekünk ez nagyon tetszett. Még kisebb koromban nem vettünk részt a fa díszítésében, hanem „spontán” sétára indult velünk Apa. Gyönyörű havas karácsonyokra emlékszem, ahogy húzott minket a szánkón és közben néha az órájára nézett.

              Nézd Apa! Oda már megjött a Jézuska! Menjünk mi is haza!

             Nem-nem. Hozzánk később ér oda, mi fent lakunk a hegyen!

             Szegény Jézuska, hogy bírja el ezt a sok ajándékot egyedül?

              Na és honnan vetted, hogy egyedül van? Rengeteg angyal segít ám neki!

Már biztos, hogy eggyel többen vannak.

Holnap sütöm a mézeskalácsot. Az unokád díszíti. Tudod, olyan hajmeresztő színes-gyöngyösre, amit hősiesen mindig megettél.

Legéndi Adrienn

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük