Még mindig szeretlek

– Szoktál még gondolni rá? – kérdezte, mikor észrevette álmodozó tekintetem.

– Hogy szoktam-e gondolni rá? Igen, néha.

Nagyon ritkán eszembe jut, mi lenne, ha belépne az ajtón, és annyi idő után egymásra néznénk.

Vajon meglenne még az a szikra?

Látnám-e még a szemében azt a vágyat, ami végigbizsergeti minden porcikám?

Forrna-e még körülöttünk a levegő? 

Mint régen, amikor egymás közelében voltunk.

Odajönne, rám köszönne azzal az irtó szexi hangjával,

szinte nevetve mondaná ki a nevemet, és közben 

engem nézne.

Az arcomat vizsgálná, a hajamat, a testemet, aztán a szeme visszasiklana az arcomra.

Lángolna a bőröm, hirtelen nagyon melegem lenne, és nem kapnék levegőt. Visszaköszönnék, de csak egy halk, bizonytalan hang jönne ki a torkomon.

A szívem vadul kalapálna, miközben győzködném magam, hogy elmúlt.

Csak az emlékek miatt érzek így, és ő is elfelejtett már.

– Még mindig szereted.

Felocsúdtam az álomvilágból, és visszarángattam magam a felhők közül a biztonságos talajra.
– Nem. Dehogy.

Agárdi Zsóka

http://agardizsoka.cafeblog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.