You are currently viewing Megfelelni? Maximum saját magamnak!

Megfelelni? Maximum saját magamnak!

Emlékszem, ezt régen nemhogy leírni, de gondolni se mertem volna. Lehet, a negyedik iksz felé
közeledve egyre bölcsebb leszek?

Nem állítanám biztosra, mert azért vannak azok a tipikus csapdák, amikbe lobogó hajjal sétálok bele.

Ám a mások felé való megfelelési kényszerem, úgy érzem, kezdem levetkőzni.

Sőt azt hiszem, teljesen hidegen hagy, hogy mások mit gondolnak rólam.

Azért bevallom, érdekel, hogy ki mit gondol rólam, de csak olyan emberekre igaz ez, akik véleményére, vagy meglátásaira adok.

Érdekelnek ezek a dolgok továbbra is, de már nem befolyásolnak.

Nem befolyásolnak abban, hogy milyen döntést hozzak,

vagy mások véleménye mit mondasson ki velem.

Régebben szerettem volna mindig „jókislány” lenni, emiatt sokszor hajlottam meg mások véleménye miatt.

Persze, most sem szaladok fejjel a falnak.

Most sem küldök el csak úgy senkit sem a francba. Ma sem vágom bele senki arcába a nem kért véleményemet.

Mára magammal szemben is vannak elvárásaim.

A fentieket figyelembe véve, nem hagyom már, hogy nekem szaladjanak, mint egy falnak. Nem tűröm el, hogy bárki elküldjön melegebb éghajlatra (ezt mondjuk eddig sem toleráltam).

Hatalmas változás az életemben, hogy már nem vagyok hajlandó köntösbe bújtatott, nyájas mosollyal mételyezett, nem kért véleményeket eltűrni.

Ez akkor kezdett kialakulni bennem, amikor megszületett a gyermekem, és mindenki hirtelen olyan gyermeknevelési, szoptatási, ápolási két lábon járó folyton beszólogató kislexikonná vált a környezetben, amit már nem tűrtem el.

Emlékszem az első, „szerintem, így vagy úgy csináld”-okra, még mosolyogva válaszoltam, magamban nyugtázva, „csak jót akar”. Aztán vérszemet kaptak, már hirtelen sz@ranya voltam, aki semmit sem csinál jól, helytelenül táplál, öltöztet…

Ekkor volt az első felébredésem.

Aztán egyre inkább kinyílt a szám, amit addig csak mások védelmében használtam szólásra. Egyre erősebb lett a hangom saját magamért.

Azonnal visszavágtam, sokszor már az arckifejezésem is elég volt ahhoz, hogy elhallgasson az elvárásoktól hemzsegő kritika.

Igen, azóta a „barátok” száma megcsappant. A kíméletlenül, szinte leplezetlen irigységgel, vegyes elvárásokkal tűzdelt beszólogató „barátok” eltűntek.

És tudod, mit mondok erre? Így van jól! Nem hiányoznak.

Megfelelni én már csak saját magamnak akarok.

Tedd ezt te is.

PinkAnyu

 

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?