Csakazértis szerelem

Valaki néhány éve azt tanácsolta nekem, írjam le szilveszterkor, hogy mire vágyom és tegyem a párnám alá. Aludjak azon minden éjjel és meglátom: valóra válik, amit leírok.


Hittem is, nem is… De vesztenivalóm nem volt. 
Most, két évvel később elmondhatom: minden teljesült, amit leírtam. Se több se kevesebb. Épp, amit leírtam.

Hallgassátok meg a történetem. 

Egy nagyon rossz házasságon vagyok túl, 15 évesen ismertem meg a volt férjem. 17 évesen odaköltöztem hozzá, mert menekültem otthonról. Annak ellenére, hogy már az első pár hónapban tudtam, hogy nem arra az életre vágyom, 11 évig mellette voltam. Minden hétvégén ivott, a szülei nem szerettek és ezt ki is mutatták.
19 éves voltam, amikor saját házba költöztünk. Rá pár évre megszületett a kisfiunk, akit, mint utólag kiderült, csak magamnak szültem.
Akkoriban már mindennaposak voltak a kocsmázások a haverokkal, a bulik, a játékgép volt az élet számára. Minden nap csúnyán veszekedtünk, féltem, sokat sírtam miatta, de tűrtem.
A terhesség alatt elhíztam, elkönyveltem magamban, hogy nincs más választás. Így kell élnem, el kell viselnem, hisz én már úgysem kellenék senkinek.
Aztán, amikor a kisfiam 3 éves lett, egy barátnőm noszogatására elhagytam.

Kemény évek voltak. Szülői segítség nélkül, egyedül, 3 műszakban dolgoztam és tartottam fent a házat, meg gondoskodtam a fiamról. De a nyugalmunk kárpótolt.

Aztán jött egy férfi, aki nős volt, de állítása szerint a házassága a végét járta. Megkaptam tőle azt a törődést és figyelmet, gyengédséget, amire vágytam.
Azért, hogy a kedvében járjak, lefogytam 25 kilót, edzeni jártam, izmot építettem. Az alakommal egyre jobban elégedett voltam, de még mindig azt gondoltam, nem vagyok elég jó neki.

Tudom, hogy nagyon elítélendő a szerető szerep, de én még ezzel is beértem.

Magam sem értem, hogyan, de több, mint 3 évig vártam rá, azonban közben sokat változtam. Észrevettem a hibáit, melyek felett sokáig szemet hunytam. Lassan rájöttem, hogy nem akarok vele élni már akkor sem, ha esetleg végre elhagyja a családját és nem csak hiteget.
Lemondtam róla, de el nem küldtem, mert féltem a magánytól.

Közben valahol tudtam, hogy nemsokára eljön a párom. Az az ember, aki úgy szeret, amilyen vagyok. Aki elfogad, elvárások nélkül… Csak türelmesnek kell lennem. Megírtam azt a levelet és a párnám alá dugtam.

Egyik nap a facebook meghívókat küldött ki a nevemben a tudtomon kívül néhány ismerősömnek egy társkereső oldalról.
És akkor rám írt Ő.
5 éve ismertük egymást, egy helyen dolgoztunk, minden nap köszöntünk egymásnak, de valamiért egyikünk sem gondolt arra, hogy mi egy párt alkothatnánk. Írt, én visszaírtam neki, az üzenetváltások sűrűsödtek, aztán személyesen is találkoztunk.
Már az első alkalommal tudtam, hogy Ő kell nekem.
Kedves volt, figyelmes, már majdnem azt gondoltam, hogy túl jó hozzám. Aztán rájöttem, Ő a tökéletes másolatom. Mintha tükröt tartanék magam elé. Ugyanaz a vérmérséklet, ugyanaz a világszemlélet. 
Kimutatja, amit érez irántam, nem fél kimondani, hogy szeret. Persze nem tökéletes, mint ahogy én sem, nekem mégis az. Egy éve együtt vagyunk, de egy komolyabb szóváltás nem volt még köztünk.
Soha nem gondoltam, hogy így is lehet élni. Ha ő velem van, nyugalom és békesség vesz körül.

Fel sem merül bennem, hogy féltékeny legyek, vagy féljek attól, hogy elmegy. Ő nem megy el… Itt marad velem, velünk.

Már tudom, hogy az IGAZI bizony létezik, csak türelemmel várni kell és nem leragadni a rosszban. El kell engedni, ami nem boldogít, bármilyen nehéz.

U.i.: A nős pasi pár hete elvált… Egyedül él. Azt mondta, hogy hiába ismerkedik nőkkel, rájött, hogy én vagyok a tökéletes társ számára és csak velem tudná elképzelni a jövőt.
Én meg elküldtem a pi…ba – na jó, melegebb éghajlatra.

Szóval lányok, mindig van remény!
És ne feledjétek, mindig megéri írni egy kívánságlistát a párna alá!

Olvasói levél

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük