Minden napra jutott egy kép rólad, mára csak egy maradt

79 napja van már annak, hogy próbállak elengedni. Komolyan. És nem azért, mert már nem szeretlek. Hanem pont azért. Eddig azt vallottam, hogy ha valakit szeretünk, akkor igenis harcoljunk érte. Mert bár ez a nehezebb út, mégis megéri majd.

De beláttam, hogy nem azért kell elengedni valakit, mert nem éri meg a küzdelmet, hanem azért, mert meg kell adnunk neki a lehetőséget a boldogságra. Meg kell értenünk azt, hogy csak azért mert velünk nem volt boldog, attól még nem haragudhatunk rá. Nem kapaszkodhatunk, nem foghatjuk vissza attól, ami neki is jár. Nem lehetünk önzőek. 

79 napja, 79 fényképem volt rólad. Rólunk. Ma már csak 1 van. Minden nap elengedtem egyet.

Egy emléket, egy csepp szeretetet és egy csepp fájdalmat is talán. Egy darabot belőled. És bevallom, minden nap egy kicsit bele is haltam.

Azt gondoltam majd enyhül. Majd jobb lesz. És voltak napok, mikor így is éreztem. Voltak napok, mikor könnyebb volt kitörölni egy képet. Reméltem, mire az utolsó képhez érek, már nem fog fájni, már nem fogsz hiányozni vagy, hogy már nem is foglak szeretni tán.

De hiába is áltattam magam. Ez nem olyan, amit el lehet tüntetni egy gombnyomással. De még 79-el sem. Ennyiszer nyomtam le a gombot. Ennyiszer könnyeztem és ennyiszer mosolyogtam is. Mert, bár haragudhatnék rád, mert könnyebb lenne ; mégsem megy. És ez megmosolyogtat. 

Ma már csak 1 képem van.

Azt hagytam utoljára, amelyiken szemeid szikrát szórtak felém, melyen minden porcikádból szeretet áradt irányomba. Azt hagytam utoljára, amelyiken úgy néztél rám, mint még soha senki. Azt amelyiken boldognak láttalak. 

Ezt a legnehezebb kitörölni. Most igazán remeg az ujjam a gomb fölött. De lenyomom. És ma már tudom, ezt nem csak magamért teszem. Hanem érted is.  Nem múlt el a hiányod, és a fájdalom sem szűnt meg teljesen. Nem felejtettelek el. Sem az emlékeket.

Nem szűnt meg a szerelem, amit bennem életre keltettél. De elengedlek. És abban a hiszemben teszem ezt, hogy nem volt hiába való, hogy megérte. Abban bízva engedlek utadra, hogy megtalálod a boldogságod. A másik feled. Remélem-e, hogy a végső cél én leszek? Igen. Remélem.

De addig is. 79 képpel..a szívemben….élek.

N.Jennifer

(kezdőkép: pixabay)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük