Modern korunk meséi, avagy mit tehet a királylány, akit megment a herceg, de a vár előtt ott hagyja…

Annyi, de annyi olyan párt, kapcsolatot, kapcsolat alakulást látok, ahol valahogy a szerepek megcserélődnek. Egymást szeretve őrlődő emberek küzdenek egymásért  önmagukért. 

A hiba első látásra könnyen megoldható. De valahogy a valóság mégis arra mutat, hogy korunk tele van olyan nőkkel, akik már nem is remélnek udvarló férfit. Rég lemondtak a fehér paripán vágtatva érkező szőke hercegről. 

Megtört Szőke Hercegnék. Volt Herceg. Volt szerelem, de minden szétesett a hétköznapok zakatoló mozdonyán. Kinek így, minek úgy.

A mesék párhuzamait gyakran hívom segítségül a világban látott egyedi, vagy általános problémák megfigyelésére. Most valahogy azon merengtem el, melyik mese szól megfordult szerepekről, bizonytalan hősökről. Nem tudom, a nagy klasszikusok között akad-e efféle,  nekem egy modern történet jutott eszembe. 

A mese egy magának való, mogorva, de erős hősről szól, aki egy lovagi tornába csöppenve elnyeri a helyi herceg kiválasztott hercegnője kiszabadításának küldetését….

Ki hallott már ilyet? Minden mesében azé a királylány, aki a megmentő. Ha akarja a megmentő, ha nem. Bár… a motiváció általában a királylány szerelme, keze. Mi másért vállalná hercegünk a viszontagságos kalandot?

A királylányon átok ül, fél, hogy senkinek nem fog kelleni, leginkább nem a megmentőnek, aki oly csodás és tökéletes számára, bár a lovagi sisak alatti torz alak csak sokára válik szemnek láthatóvá. 

A királylány szerelmével üldözi, szánalmas lenne, ha nem nevetnénk hatalmasakat. A megmentő meg töretlenül csak megy, és viszi a hercegnőt a herceghez. Persze a királylánynak is épp csak a lényegét nem látja a mogorva lovag, de valahogy az út során egyre jobban szereti. 

Mégis viszi a herceghez, és ahogy a szeretet nő benne, úgy várja egyre jobban, hogy túl legyen ezen a kéretlen bonyodalmon. A királylány pedig tanúbizonyságot tesz találékonyságról, ügyességről, erőről. Mindarról, amit egy férfitől várunk. 

A helyzet furcsa, vicces, szerethető… majd jön a bűbáj, a kalamajka, a majdnem esküvő a herceggel… mikor is az átok, itt épp nem megtörik, hanem megnyilvánul, és teret ad az őszinte szeretetnek.

Tudjátok melyik mese ez? Amelyikben még a sárkányt is megszeretjük, persze nem annyira mint a szamár….

Ez a Shrek. A magának való zöld ogrecsalád története, akik rétegesek, mint a hagyma.

Remélem mi is azok vagyunk, és mindegyikünk története boldog egymásra találásban végződik, ahol utunk alatt szerzett sérüléseink és gyógyulásaink tesznek életünk szerelmének tökéletes párjává.

Rossel Szilda

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük