Mostohán mered rám a valóság

Sosem volt még ilyen nehéz, azt mondod látni akarsz, én pedig azt mondtam, nem találkozunk többet. Beleegyeztél, most mégis a veszteség hiányában felborítod az egyezséget és felkeresel.

Írsz egy rövid üzenetet Facebookon. Nem válaszolok.

Írsz egy SMS-t. Nem válaszolok.

Közben azon tűnődőm, hogy melyik szót nem értetted legutóbb. Hisz elmondtam, mennyire haragszom rád, haragszom a viselkedésed miatt. Vagy inkább akkor haragudtam, azóta pedig szép lassan az idő elkezdte végezni a munkáját, találtam újabb elfoglaltságot és a napom 100 százalékából már csak 80 százalékában gondolok rád.

Nem válaszolok. Így lesz a legjobb.

Hisz legutóbb, mikor tomboltam és egy nyugtató vigyázó szóra vágytam tőled – amely még nem lett volna visszaút az egészbe, csupán a méltóságom utolsó csorbájától kímélt volna meg – nem kaptam meg.

Most itt a bosszú ideje, én is csöndben maradok.

Csöng a telefonom. Te vagy az.

Sosem hívsz.

Az elmúlt 6 évben sosem hívtál most mégis, pedig már este van. Egyikünk sincs egyedül. Mégis vállalod a kockázatot. Az egódat választod megint. Látom a kijelzőn a neved, az arcod és egyre hevesebben kezd el dobogni a szívem.

Mégis olyan, mintha közben egy maradék dárdahegy beleékelődött volna a szívembe.

Már nincs az a felszabadult öröm bennem.

Az idegeim kezdik feladni, lassan felemelem a telefont, esélyt adva neki, hogy abbahagyja neved villogó mantrázását.

De nem teszi.

Kiesik a szívem a torkomon keresztül. Hallom a hangod.

Értetlenkedsz, mint mindig, mert úgy gondolod, egy szakítás után két fél között csupán csak a testiség megmaradhat.

Tévedsz…mint mindig!

Mi nők egyáltalán nem így gondolkozunk!

Tudod mi nők, az esetek többségében, először megismerjük, megszeretjük majd beengedjük a másikat. Te most épp ajtóstól szeretnél a házba rontani, én pedig félek gyenge leszek.

Azért, mert lelki szemeim előtt látom az arcod, ahogy rám mosolyog. Ahogy rám néz. Ahogy kezeddel végig simítod az arcom.

Hogy is gondolhatod, hogy mindezek nélkül csak úgy kettőnk dolgát lezártnak tekintve még alád fekszem?!

Számomra te voltál az igazi, az a nagyon nagy ő.

Melletted lettem igazi nő, lelkem legmélyéig hasítottál egy utat, ami megtelt szeretettel feléd, és őszinte tiszta szerelmet éreztem ott bent.

Számodra ez semmit nem jelentett.

Most is csupán hanyatló egód feltornázásához kellenék.

Most először talán jobb, ha fel sem veszem a telefont. A kijelző bealszik, én pedig nézem a sötétséget, mintha csak álmodtam volna, hogy most először felhívtál.

Somogyi Eszter

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük